Tippmix-gyilkos kézilabdázók: Kiel, Flensburg

                         Palicka döntő érdemeket szerzett – Fotó: IMAGO

A fenti cím akár szó szerint is értendő, hiszen akik a tippmixen a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligája négyes döntőjének első napi összecsapásaira fogadtak, legtöbben bizonyára fordított eredményeket vártak. Az is tény, hogy a Barcelona és a Veszprém képviselte a papírformát. A katalán bajnok eddigi sikerlistája és félelmetes játékosállománya révén számított favoritnak, a Veszprém pedig nagy bevásárlásai és a korábbi évekhez képest egyértelműen sokkal jobb részeredményei okán számíthatott további előrelépésre.

Azután a pályán minden másként alakult. Elévültek a korábbi nyilatkozathalmok, a nagy találgatások, okoskodások a semmibe vesztek, mivel a kétszer 60 perc során – a Kiel és a Flensburg jóvoltából – teljesen fejre állt a papírforma. Sajnos, az egyik szenvedő fél a Veszprém volt, amelynek eddig zakatoló gárdája ez alkalommal elkezdett döcögni. Megint jött a kritikus második félidő, annak is a közepe, amikor a Veszprémnél – komoly ellenfél esetén – szinte menetrend szerint érkezik a hullámvölgy, mert hogy a játékosok a hatalmas fizikai és szellemi igénybevétel hatására ennyit bírnak idegileg.

Egy ilyen, látszólag kemény megfogalmazást lehet kontrázni, de még meg is lehet sértődni, a tény ettől még tény marad. Az elsődleges ok – amit e hasábokon már többször merészeltem leírni – a magyar bajnoki sorozat szerény igénybevétele. Egy ilyen szintű csapatnak sokkal magasabb hőfokú ütközetekre lenne szüksége itthon is. A Veszprém viszont sok év óta nem kapja meg ezt a hazai pontvadászatban, sőt. Immár évtizedekre visszamenőleg bizonyítható tény, hogy átigazolási gyakorlatának egyik, konzekvensen alkalmazott eleme az egyáltalán szóba jöhető riválisok módszeres gyengítése. Így volt ez annak idején, amikor még a Dunaújváros hasonló szinten játszott, mint a Szeged: aki jobb volt az átlagnál, máris vitte a Veszprém. Hosszú lenne a névsor, felesleges felsorolni az „elrabolt” szegedi, illetve dunaújvárosi játékosokat.

A helyzet mára sem változott, hiszen a külföldi sztárok felvásárlása mellett azért „vigyázó szemüket” az immár egyetlen, hazai riválison, a Pick-Szeged gárdáján is rajta tartják a bakonyalji vezetők. Mert mi másért vitték el éppen most Mikler Rolandot, amikor mondjuk ők is leigazolhatták volna a Mikler helyére érkező Sierrát. Nem, ez így sokkal jobb, nehogy az egyre jobban beérő Mikler éppen a Veszprém elleni rangadókon védjen túl jól.

Ennyit az igazolások egyik szempontjáról. Maga a veszprémi játékosállomány vitán felül félelmetes, de a hazai igénybevétel hiánya csak az egyik oka lehet a fájdalmas vereségnek. Ami tény: a Veszprém nagyon akart, de ahogy Nagy László mondta, „a nagy akarásnak nyögés lett a vége”. S ha már a kétség kívül világklasszis balkezes óriás neve és véleménye szóba került, nem lehet átugrani sem az ő, sem első számú átlövő társának minősítését. Nagy abszolút kulcsfigura a Veszprém gépezetében, s nem csak védekezésben, hanem támadásban is. Egy ilyen szintű játékostól a négy akciógól bizony nem sok. Főleg akkor nem, ha a  másik oldali bombázó, Momir Ilic a három büntető értékestése mellett a mezőnyből mindössze kétszer talált a kapuba.

Ez a négy plusz két gól egyértelműen dicséri a Kiel védőmunkáját, s egyidejűleg az a kérdés is adódik: tényleg olyan jó volt a veszprémiek védőfala, mint ahogyan azt szinte mindenki hajtogatja? Mert elvileg Nagy László jobb játékos, mint az izlandi Palmarsson, aki mégis csak hét gólt tudott szerezni? Ráadásul honfitársa, Sigurdsson is hat találatig tudott jutni. Azért is sántít a veszprémi védekezés jónak minősítése, mert az elhibázott támadásokból kialakult kieli lerohanások módszeres hárítása is a védőmunkához tartozott volna. Márpedig ezt a Veszprém nem tudta megoldani…

Szólni kell a kapusok közötti különbségről is. Majd mindenki azt várta, hogy Alilovic lesz a legjobb a pályára lépők közül, s ő meg is tette a magáét. Olyan bravúrsorozatra azonban nem volt képes, mint az eredetileg második számúnak jelölt kieli Palicka. Ez nagyon sokat nyomott a latba, miként a fegyelmezetlen Sulic jogos, végső kiállítása is.

Ezen eléggel nem ítélhető esettel kapcsolatos vélemény: le kellene már szokni a televíziózás, a korlátlan visszajátszások korában azokról a gyermeteg magyarázkodásokról, mentegetési kísérletekről, amelyekkel próbálták Sulic szándékos gorombaságát kicsinyíteni.  Még az egyébként gyakran szubjektív tévériporter is felemlítette, hogy Sulicnak már voltak korábban is „ilyen dolgai”. Most megint elővette a kelléktárból ezt a fegyverét is, és jókorát odavágott Wienceknek a könyökével. Nem hozzáért, nem eltalálta, hanem szándékosan megütötte a szőke németet.

Ilyenkor persze jogos a kérdés: mivel Sulic profi játékos, hétjegyű havi fizetéssel (ha nem jó a tipp, kérem a veszprémi vezetők konkrét számokkal alátámasztott ellenvéleményét!) bárki megkérdezheti: mekkora büntetés jár egy ilyen, tudatos „durungságért”, amellyel jelentősen csökkentette csapata továbbjutási esélyeit?

A válasz nagy valószínűséggel hallgatás lesz, vagy tovább folytatódik a mentegetés. A Veszprém pedig ma délután, álmai elszállását követően a mindenképpen csalódást jelentő kisdöntőben, az ugyancsak „lefokozott” Barcelona ellen próbálhatja meg menteni a menthetőt.