Tizenkét pólós olimpiai aranyérem gazdái fújják a sípot

Shares

póló_Steinmetz Ádám, Kovács Anikó    Steinmetz Ádám gólöröme

Új szerepkörben, olimpiai bajnokok egész sora látogat el április 5-6-án a Kondorosi úti uszodába, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Vízilabda Bajnokságra. Idén – a tavalyi 9 csapatos sikeres debütálás után – 11 férfi diákalakulat küzd a bajnoki címért. A MEFOB külön színfoltjának ígérkezik a Kelet-Nyugat elnevezésű női torna.

Benedek Tibor, Csapó Gábor, Faragó Tamás, Fodor Rajmund, Gergely István, Kenéz György, Steinmetz Ádám és Székely Bulcsú is ott lesz a hétvégi vízilabda MEFOB-on – ezúttal játékvezetőként.

A Semmelweis Egyetem, a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klub, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség szervezésében megvalósuló rendezvény megnyitóján dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere mellett dr. Tóth Miklós, a MOB alelnöke is részt vesz.

Az április 5-6-án a Kondorosi úti Nyéki Imre uszodában zajló MEFOB külön színfoltjának ígérkezik a Kelet-Nyugat elnevezésű női viadal, amelyen felsőfokú tanulmányaikat végző pólós hölgyek szállnak medencébe Merész András, illetve Faragó Tamás irányításával. Merész Andrásnak, a női válogatott szövetségi kapitányának elmondása szerint a csapatokban helyet kap több olyan játékos is, aki a nemzeti együttes színeiben 2013-ban világbajnoki bronzérmet szerzett, így Menczinger Kata és Miskolczi Kitti, vagy a 2012-ben olimpiai negyedik és Eb-harmadik, valamint 2013-as Universiade ezüstérmes Csabai Dóra, Gangl Edina, és Kisteleki Hanna.

póló_Menczinger Kata_Csabai Dóra_Kovács Anikó

  Menczinger Kata és Csabai Dóra is ott lesz a küzdők között

A bajnokság különlegessége, hogy a sportolók a megszokottól eltérő szabályok szerint játszanak, például kisebb labdával, kisebb pályán, a 7 méteren kívülről szerzett találat kettőt ér, a kiállított játékos egyből visszajöhet, illetve nincsen támadóidő, túlzott passzivitás esetén a játékvezető kézfeltartással jelzi a támadás végét, mikor még egy lövésre van lehetőség – hogy csupán a leginkább különböző szabályokat említsük.

A szombaton és vasárnap déli tizenkét órakor elrajtoló, összesen 200 diákot medencébe szólító mérkőzésdömping játékvezetőiként szintén sportági hírességeket láthat majd a közönség, köztük a férfiválogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, a háromszoros ötkarikás aranyérmes Benedek Tibort, a
kétszeres olimpiai első Gergely Istvánt és Fodor Rajmundot, s fújja a sípot az egy-egy olimpián győztes Csapó Gábor, Faragó Tamás, Kenéz György, Steinmetz Ádám és Székely Bulcsú is.

A minden idők egyik legjobb vízilabdázójaként számon tartott Faragó Tamás – aki világ- és Európa-bajnoki cím birtokosa is – egyik fővédnöke az idei bajnokságnak. Szintén fővédnökséget vállalt Szél Ágoston professzor, a Semmelweis Egyetem rektora és dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke. A szervezőbizottság elnöki tisztét Merkely Béla professzor, a nemzetközi hírű kardiológus, ma is aktív vízilabdázó látja el.

Az esemény régi hallgatói igény életre hívását jelenti. A torna egyik kiemelt üzenete idén is: ne kelljen választania egyetlen diáknak sem, hogy a felsőoktatásban kíván-e részt venni, vagy pedig addigi sportpályafutását folytatná – mert lehet mindkettőt egyszerre. A 11 egyetem és főiskola, a teljesség igényével vállalkozik is erre.

A kétnapos bajnokság mérkőzései ingyen tekinthetők meg a Nyéki uszodában.

A tavalyi első Egyetemi OB-t a Corvinus egyetem csapata nyerte a BGF gárdája előtt.

Résztvevő csapatok:

Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE),
Szegedi Tudományegyetem (SZTE),
Budapesti Corvinus Egyetem (BCE),
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME),
Semmelweis Egyetem (SE),
Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE),
Károli Gáspár Református Egyetem (KRE),
Pécsi Tudományegyetem (PTE),
Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF)
Debreceni Egyetem (DE)

(Forrás: MEFS, fotók: MOB/Kovács Anikó)