Tizenkét sportágban indulnak magyar versenyzők az Universiadén

Shares

Kotsis EdinaTizenkét sportágban indulnak magyar versenyzők a dél-koreai Kvangdzsuban július 3. és 14. között sorra kerülő Universiadén.

Székely Mózes, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára elmondta, edzőkkel, orvosi csapattal, vezetőkkel együtt várhatóan 190 fős magyar küldöttség vesz részt a 28. nyári Universiadén. A nevezési határidő szerda, ekkorra kell elkészülnie a végleges csapatnévsornak.

– Hány sportágban indulnak a magyarok?

– Összesen 21 sportágban folynak a versenyek, mi 12-ben indulunk: asztalitenisz, atlétika, evezés, golf, judo, ritmikus gimnasztika, taekwondo, torna, vívás, női kosárlabda, férfi kézilabda, férfi és női vízilabda. Összesen 272 aranyérmet osztanak ki, ezek egy harmadát adja az atlétika (50) és az úszás (42). Sokat várunk a pólósoktól és Kotsis Edinától, aki nemrégen sporttörténelmi sikert ért el azzal, hogy első magyar női versenyzőként bronzérmet szerzett a taekwondo világbajnokságon. Ő is a bakui Európa Játékokra készül, majd következhet az Universiade.

– Hány főre tervezik a delegációt? 

– A csapat kb. 190 fős létszámmal vág neki az útnak, természetesen az edzőkkel, orvosi csapattal, vezetőkkel együtt. Várhatólag a második tízben végzünk az éremtáblázaton. Sajnos úszók nem utaznak velünk, a judosoknál pedig tart a főszezon, két Világkupát is rendeznek a az Universiade időszakában. A végső csapatnévsornak június 3.-ig kell elkészülnie, ez ugyanis a nevezési határidő. Egy hónap múlva ilyenkor a férfi pólósaink a franciák ellen már le is játszották az első meccsüket (a csapatjátékokban már a megnyitó előtti napon kezdődnek a mérkőzések). A vízilabdázók jelenleg a Kondorosi úti uszodában készülnek, majd 22-én törökországi táborozásra utaznak. A megnyitó napja július 3, a záróünnepség július 14-én lesz. Az nap már csak egy aranyérem sorsa dől el, a férfi vízilabdázóké.

logo_2015_su_gwangju_5

– Milyen más előkészületek zajlanak?

– Az olimpiákhoz hasonlóan fogadalomtétel előzi meg az utazást. Erre a TF-en kerül sor június 19-én. Ekkor egy ünnepi közgyűlést is rendez a MEFS (Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség), ahol megválasztják azt az olimpiai bajnokot, aki az alapszabályi rendelkezés szerint tagja lesz a Sportszövetség elnökségének. Az előző olimpián hallgatóként részt vett bajnokok tesznek javaslatot a közgyűlésnek erre a személyre. A jelöltek közt szerepel Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Risztov Éva, Dombi Rudolf.  A csapat június végén kel útra Koreába. Folyik a fogadásuk szervezése az Universiade faluban, ami hat darab 18 emeletes épületből áll majd. Ezeket a falubéli lakásokat már mind eladták és végső lakóik majd a versenyek után költözhetnek be. A város Universiade lázban él, várják a lángot, mely május 18-án indult a párizsi Sorbonneról és az egy hónap alatt bejárja Koreát, 3700 km-t megtéve.

– Milyen nagy feladat vár még a Sportszövetségre a nyáron? 

– Ötven éve, 1965-ben rendezték a Budapesti Universiadet, ami az akkori viszonyok között komoly sikernek számított. A magyarok itt is kitűnően szerepeltek. Ennek a versenynek az emlékét idézzük meg augusztus 27-én az akkori főszereplők meghívásával. A MOB, a TF, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum közreműködésével egy emléknapot tartunk konferenciával, kiállítással, és emléktábla avatással emlékezünk meg a hajdan volt nagy sikerű Universiadera. 

Az Universiadék történetét végigtekintve a magyar bajnokok között számos olyan sportolót találunk, akik később olimpiai bajnoki és világbajnoki címeket nyertek. A teljesség igénye nélkül Universiade aranyérmeseink között szerepel Magyar Zoltán tornász (1977), Borkai Zsolt tornász (1987), ), Kulcsár Győző (1965), Nemere Zoltán és Schmitt Pál (1965), Szekeres Pál (1985), Szabó Bence vívók (1987, 1989), Zsivótzky Gyula (1965), Kiss Balázs atléták (1995, 1997), Nagy Tímea vívó (1989, 1993, 1995, 1997), Bodnár András, Felkai László, Konrád János, Pócsik Dénes, Rusorán Péter (1965), Steinmetz Ádám  és Székely Bulcsú vízilabdázók (2003). A jeles hagyományoknak megfelelően szeretnénk szerepelni Koreában is. Két éve Kazanyban Joó Abigél, Biczó Bencze, Kiss Tamás és a férfi vízilabdacsapat révén négy aranyat szereztek sportolóink.