Tizenkilenc év után nyerhet az FTC

Shares

FTCOlimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb légiósát, Stefan Mitrovicot kivéve teljes keretével edzett csütörtökön a Népligetben a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely jövő szerdán, Nagyváradon játssza a döntő első mérkőzését az Eurokupában. 

A zöld-fehérek 19 éve szerepeltek eddig utoljára nemzetközi sorozat fináléjában, jelesül a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjében, amelyben legyőzték a görög Olympiakoszt.

„Nagyon készülünk az Oradea ellen, amely erős csapat, amellett nem tudni, hogy mennyire lejt majd a hazai pálya a döntő első összecsapásán” – nyilatkozta az MTI-nek a médianyilvános csütörtöki gyakorlást követően Varga Zsolt, a játékosként olimpiai bajnoki aranyat nyert ferencvárosi vezetőedző.

Hirdetés

„Babonából nem beszélek végkimenetelről, de arra törekszünk, hogy már kinn győzzünk, a visszavágón pedig bebiztosítsuk a kupagyőzelmet, ez a cél, ám a megvalósítás nem lesz egyszerű feladat” – fogalmazott a szakvezető, aki hozzátette: egy döntő, egy nyolcnegyedes párharc mindig nehéz, a hatékony póló mellett a szív, az akarás, az elszántság segíthet.

Varga Zsolt arra is kitért, hogy csapatában a sérült Mitrovicon kívül már a jövő heti, nagyváradi első mérkőzésen vízbe szállhat a szintén szerb Marko Cuk és a vállával bajlódó olimpiai és világbajnok Varga Dániel is.

„Jó a hangulat csapaton belül, reméljük, ehhez majd hozzátesz az is, hogy a hiányzóink is rendben lesznek. Ez egy kétmeccses döntő, de ugyanúgy győzelemre kell játszani, mintha egy mérkőzés lenne. Ezek a finálék mindig ilyen speciálisak, Két héten belül kell a legjobbat nyújtani. Könnyebbség lehet, hogy idegenben kezdünk, de élni is kell ezzel. Fontos, hogy a védekezésünknek össze kell állnia. Amikor kevés gólt kapunk, például a Herceg Novi elleni visszavágót, akkor volt esélyünk.” – mondta az edzés után Madaras Norbert.

Nyéki Balázs csapatkapitány tizenkilenc évvel ezelőtt ferencvárosi játékosként már magasba emelhette a KEK-trófeát. Ez a terve az Euro Kupa-serleggel is.

„Az elmúlt egy hétben csak a Nagyváradra készülünk. Bár szombaton van egy Szeged elleni fontos bajnokink, a prioritás most az Euro Kupa döntője. Minden taktikai elem arra a meccsre van kihegyezve, Egyetlen kérdés van csak, hogy felépülnek-e a sérültjeink. Hogy mi a Nagyvárad erőssége? Csapatként nagyon jók. Náluk is van néhány kiemelkedő kvalitású játékos. Olimpiai bajnok, világbajnokok és a legjobb román vízilabdázók. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a mi keretünk sokkal jobb, de hogy mennyire leszünk majd csapat, az majd ott dől el. Csak az vezethet sikerre.”

A szerdai romániai meccs magyar idő szerint 18 órára van kiírva, s várhatóan ez lesz a kezdési időpont az április 5-i, népligeti visszavágón is.

Forrás: fradi.hu/MTI