Toncs Péter: ha kiesik valaki, nagy gond van

Shares

A magyar cselgáncs női szakága évek óta szép eredményeket ér el nemzetközi szinten, de elsősorban létszámgondok akadályozzák, hogy a következő szintre lépjen. Többek között erről is beszélgettünk Toncs Péter női szövetségi kapitánnyal, a Honvéd vezetőedzőjével.

Toncs Péter és Mészáros Anett (fotó: jochapress)

Hogyan értékelné a női cselgáncs elmúlt egy évét?

Hirdetés

Szerencsére a sportág megnövekedett támogatása miatt jelentősen javultak a körülmények, de így is sok problémával kellett megküzdenünk. Elsősorban azért, mert a dotálás nem járt az élsportolók azonnali létszám növekedésével, és tisztában kell lennünk azzal, hogy a befektetett idő, energia és pénz csak évek múlva térül majd meg.

Ennek vannak látható jelei?

Leginkább az, hogy évek óta ugyanazok a versenyzők hozzák az eredményeket, itt Csernoviczki Évára, Mészáros Anettre vagy Karakas Hedvigre gondolok. Ők hozzák, tőlük várhatunk érmeket a Grand Prix- és világversenyeken. Rajtuk kívül van néhány tehetséges fiatal versenyző is, például Gercsák Szabina, Pupp Réka és Szigetvári Mercédesz, akik szép eredményeket értek el utánpótlásszinten, főleg Gercsák. Elsőre biztosan nem hangzik rosszul, hogy ennyi élversenyzőnk van, de vannak bizonyos nehézségek.

Mire gondol?

Arra, hogy nagyon kell figyelni az A-sorunkra, mert nekünk egyelőre nincs B-sorunk, így ha kiesik valaki, nincs kihez nyúlni. Nagyon megérezzük a sérüléseket, mert kevesen vagyunk ahhoz, hogy felvegyük a harcot az abszolút elittel. Gondolok itt elsősorban Gercsákra, akinek egy gerinc-rendellenesség miatt fájt a háta, sokat küszködött vele az elmúlt időszakban, és végül meg is kellett műteni. A nemzetközi mezőny ráadásul megerősödött az elmúlt években, a cselgáncs világszerte egyre népszerűbb, emiatt sok ország jön egy-egy világversenyre.

Akkor nem teljesen elégedett?

Nem vagyok, de szakmai vezetőként nem is lehetek az, annak ellenére, hogy ezzel a létszámmal reális a mostani helyzetünk. Ráadásul vannak fiatal tehetségeink is, Özbas Szofi ifjúsági olimpiát, Varga Brigitta pedig ifjúsági világbajnokságot nyert, ami örömteli, de ők még csak első- vagy másodéves juniorok. Köztük és a felnőttek között viszont van egy űr, amit valahogyan át kell hidalnunk.

Hogyan zajlik az olimpiai kvalifikáció?

Ez egy két éves, elég bonyolult rendszer, az első évben a versenyeken szerzett pontok ötven, a másodikban pedig már a száz százaléka számít bele az olimpiai rangsorba. Végül évente az öt legjobb eredmény számít, plusz egyként pedig beleszámíthat a Masters- vagy az Európa-bajnokság.

A magyar versenyzők közül a fent említettektől várható olimpiai kvóta?

Csernoviczki Éva (fotó: judoinfo.hu)

Mészáros Anett 2016-ban, az olimpia után visszavonult, és csak tavaly ősszel tért vissza, immár édesanyaként. Ezért mikor Rió után belevágtunk az újabb olimpiai ciklusba, úgy számoltunk, hogy elsősorban Csernoviczkitől, Karakastől, Gercsáktól és Pupptól várható kvóta. Ez a felállás jelen pillanatban sem változott, ők kvalifikáló helyen is állnak. Szabina a sérülése és az ezzel járó kihagyás miatt ugyan lejjebb csúszik a ranglistán, de ha nem is közvetlen, kontinentális kvótával azért ott lehet Tokióban.

Rajtuk kívül van még versenyző, aki kijuthat az olimpiára?

Szigetvári Mercédesznek nem lesz könnyű dolga nehézsúlyban, de nem lehetetlen a feladat, a hetvennyolc kilósok között pedig Salánki Evelinnek is van esélye, de neki is bravúr kell hozzá. Viszont mindkettejükben megvan a lehetőség.

Hogyan fog kinézni az idei, az olimpia előtt év?

Mondhatni, szinte havonta változik a terv, mert majdnem minden hétvégén van valamilyen kvalifikációs verseny, és folyamatosan figyelni kell, éppen hogyan állnak a riválisok, és ez alapján a mi versenyzőinknek hogyan kell gyűjteniük illetve megvédeni a pontjaikat. Az év főversenye augusztus végén a tokiói világbajnokság lesz, amin sok pontot lehet szerezni, így arra kell kiélezni a csúcsformát, hiszen már egy ötödik hely is óriási lépést jelenthet az olimpia felé, magabiztossá teheti a versenyzőket a folytatáshoz.

És ez Európa-bajnokság?

Ez az idén az Európa-játékok lesz júliusban, amivel van egy kis gond, ugyanis a kontinensbajnokság normális esetben április végén szokott lenni, így azonban nagyon közel van a világbajnoksághoz, és nincs annyi idő regenerálódni és felkészülni. De az a verseny is fontos lehet a pontok miatt, és a támogatások miatt sem mindegy, milyen eredményt érünk el Minszkben. Most úgy látom, a naptár így kicsit szoros lesz, ezért okosan kell felépíteni a szezont

(MET / Vincze Szabolcs)