Torghelle góljával nyert az MTK, a DVTK fordított a Vasas ellen

Shares
Branko Pauljevic és Kanta József küzd a labdáért. MTI Fotó: Illyés Tibor

Branko Pauljevic és Kanta József küzd a labdáért. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az elmúlt szezonban bronzérmes MTK Torghelle Sándor góljával 1-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémia együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának szombati játéknapján. A Diósgyőri VTK hazai pályán fordított az újonc Vasas ellen.

Az első félidőben az MTK jóval veszélyesebben futballozott, és Torghelle Sándor révén meg is szerezte a vezetést. A kék-fehérek könnyen növelhették volna előnyüket a szünetig, de a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak.

A második játékrészben is futószalagon gyártották a helyzeteket az MTK futballistái, ám újabb gól már nem esett, László Csaba együttese egygólos, de magabiztos győzelmet aratott.

László Csaba (MTK Budapest): – Fontos, nehéz és megérdemelt győzelmet arattunk. Domináltuk a játékot és sokat küzdöttünk a sikerért. Kanta ma megmutatta, hogy mire képes a középpályán és Thiam is szenzációsan játszott. Grgics is tökéletesen semlegesítette Tischlert, de az egész csapattal elégedett vagyok. Az út elején járunk, de most a három pont volt a legfontosabb.

Robert Jarni (Puskás Akadémia FC): – Jól kezdtünk, de aztán nem tudtuk állandósítani a kezdeti teljesítményünket. Végig jobb volt az MTK és megérdemelten nyerte meg a találkozót. Lencse természetesen hiányzott a csapatból, de az ő hiánya nem indokolja, hogy szinte nem is lőttünk kapura.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

MTK Budapest-Puskás Akadémia 1-0 (1-0)
Illovszky Stadion, 621 néző, v.: Andó-Szabó
Gól: Torghelle (28.)
MTK Budapest: Hegedüs – Vukmir, Bese, Grgic, Vadnai – Strestík (Gera D., 68.), Thiam, Kanta, Szatmári (Poór, 88.), Varga Sz. (Hrepka, 93.) – Torghelle.
Puskás Akadémia: Pogacsics – Fodor, Herceg (Lorentz, 59.), Kelic, Nagy Zs. – Pauljevic, Márkvárt, Fiola, Sallai (Polonkai, 59.), Pekár (Hudák, 71.) – Tischler.

A diósgyőri Takács Tamás (j) és Hangya János Szilveszter, a Vasas játékosa. MTI Fotó: Vajda János

A diósgyőri Takács Tamás (j) és Hangya János Szilveszter, a Vasas játékosa. MTI Fotó: Vajda János

A Diósgyőr legyőzte a Vasast

A Diósgyőr hazai pályán 2-1-re legyőzte az élvonalba visszakerült Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának szombati játéknapján. Bekő Balázs, a hazaiak trénere így sikeresen debütált a kispadon új klubjában.

Kimaradt hazai lehetőségekkel indult az összecsapás, a Vasas pedig „büntetett” is, és Lázok révén megszerezte a vezetést. Az angyalföldiek könnyen növelhették volna előnyüket, de több lehetőséget is elpuskáztak. A Diósgyőr ezt követően fokozatosan átvette az irányítást, s még a szünet előtt megfordította a mérkőzést.

A fordulást követően a Vasas mindent megtett az egyenlítés érdekében, de helyzeteit elrontotta, így a Diósgyőr otthon tartotta a három pontot.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Diósgyőri VTK-Vasas 2-1 (2-1)
Miskolc, 4351 néző, v.: Solymosi
Gól: Grumic (29.), Grúz, (36., öngól), illetve Lázok (14.)
Diósgyőri VTK: Antal – Okuka, Kovács G., Lipták, Husic – Nikházi, Egerszegi, Kitl (Boros, 46.), Koman, Bacsa (Takács T., 72.) – Grumic (Barczi, 89.)
 Vasas: Nagy G. – Osváth, Pajovic, Hangya, Grúz – Czvitkovics (Ádám, 78.), Berecz, Vida M., Lázok – Remili (Bori, 52.), Novák.

Újpest FC-Paksi FC 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 2637 néző, v.: Szabó Zs.
Kiállítva: Kálnoki Kis (91.)
Újpest FC: Balajcza – Mohl, Kálnoki Kis, Heris, Litauszki – Nagy I G., Sankovic (Bardhi, 71.), K. Hazard (Filkor, 76.), Balogh B. – Suljic, Sallói.
Paksi FC: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay, Lenzsér, Szabó J. – Kecskés (Szakály D., 75.), Kesztyűs, Bertus – Hahn (Kővári, 89.), Balázs Zs. (Könyves, 46.), Bartha.

MTI