Történelmi kaposvári címvédés

Shares
Fotó: sonline.hu

Fotó: sonline.hu

A döntő harmadik mérkőzésén is győzött a Kaposvár, ezzel megvédte címét a férfi röplabda NB I-ben.

A meccs elején nagyon odatették magukat a borsodiak, s az első technikai szünetig hárompontos előnyre tettek szert, a rövid pihenő után aztán nagyot fordult az a bizonyos kocka, s már Toma Sándornak kellett időt kérnie, mert „fiai” hátrányba kerültek. Küzdött, hajtott a Vegyész, de a somogyiak Magyar Bálint vezetésével tartották minimális előnyüket, mely azonban 20–20-nál elfogyott. Talán a túl nagy tét miatt, de ezután szinte tálcán kínálta a szettgyőzelmet ellenfelének a trónkövetelő, mely ekkor szinte képtelen volt pontot szerezni a remekül védekező Fino ellen.

A második játékrészt Rása kiváló szervái vezették fel. Hatalmas csata dúlt a pályán, a hazaiaknál Bagics BalázsBozóki Bence és Dávid Zoltán jeleskedett, míg a túl oldalon Szabó D. szinte egymaga cipelte hátán a csapatát, de így is csak 2-3 ponttal tartott előrébb a Fino. A hajrához érve már szinte mindenki elkönyvelte az újabb kaposvári részsikert, amikor egy huszáros hajrával egy egységre feljöttek a vendégek. Ekkor azonban Nagy József, majd a karmester, Magyar Bálint is bemutatott egy-egy szépségdíjas blokkot, így el is dőlt a szett.

Hirdetés

[Customads id=646335]

Története 17. bajnoki elsőségét gyűjtötte be a Kaposvár, ezzel az örökrangsor élére került. Eddig – 16 bajnoki címmel – a Csepellel együtt állt az élen.

Férfi röplabda NB I, döntő, 3. mérkőzés:

Fino Kaposvár SE – Vegyész RC-Kazincbarcika 3-0 (21, 22, 15)
Fino Kaposvár: 
Bozóki (10), Rása (5), Magyar B. (5), Bagics (11), Nagy J. (8), Dávid Z. (12). Csere: Deák (liberó), Bögöly. Vezetőedző: Demeter György.
VRC Kazincbarcika: 
Kovács Z. (5), Juhász P. (4), Toronyai (4), Árva (7), Banai (4), Szabó D. (16). Csere: Dudás T. (liberó), Bene (liberó), Budai, Csányi Surányi, Bokor E. (1). Vezetőedző: Toma Sándor.

A párharcot a Kaposvár nyerte 3-0-ra.

Hirdetés

Forrás: MTI/sonline.hu