Történelmi vereség

Shares

andorraA magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorrában, ahol pénteken 1-0-ra alulmaradt világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

A magyar válogatott az első perctől mezőnyfölényben futballozott, de ez nem lendületes játékának, hanem a visszahúzódó és a területet átengedő andorrai csapatnak volt köszönhető. Bernd Storck csapata sokkal többet birtokolta a labdát, ugyanakkor komoly veszélyt egyáltalán nem jelentett a hazai kapura, egyrészt a támadó harmadban jellemző tanácstalanság, másrészt a pontatlan játék miatt.

Az igazi hidegzuhanyt egy andorrai kontra jelentette, aminek végén Marc Rebes betalált, így a pireneusi miniállam először volt eredményes a magyar válogatott ellen. Ezt követően Eppel Márton előtt adódott ziccer, de lövését hárította a hazai kapus. Ezután ismét csak meddő magyar mezőnyfölény jellemezte a meccset a szünetig. A magyar szurkolók nem épp irodalmi stílusban tudatták a játékosokkal, hogy gyengének értékelik teljesítményüket.

Hirdetés

A folytatásra sokkal lendületesebben jött ki a magyar csapat. Ugyan helyzeteket ez sem eredményezett, de távoli lövésekből ezúttal már veszélyeztetett a válogatott, Dzsudzsák Balázs például centikkel tévesztette el a jobb sarkot, a többi esetben pedig Gomes védett.

Az idő múlásával egyre görcsösebbé váltak a magyarok, egyedül a csereként beállt Balogh Norbert tudott rendszeresen párharcokat nyerni a jobb oldalon, de gól ezekből a lehetőségekből sem született. Dzsudzsáknak volt még veszélyes lövése, de az egész meccsen nagyszerűen védett a hazai kapus, aki csapata legjobbja volt, így elévülhetetlen érdemeket szerzett az ország legnagyobb futballsikerében. A magyar válogatott alig egy éve még nyolcaddöntős volt a franciaországi Európa-bajnokságon, ezúttal viszont története talán legkínosabb vereségét szenvedte el.

Andorra ezt megelőzően 2004 októberében, Macedónia legyőzésével szerzett három pontot tétmérkőzésen.

Hirdetés

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amelyben Tóth Bence újoncként szerepelt, a kínos vereség ellenére megtartotta harmadik helyét a csoportban, de immár nyolc pont a hátránya pótselejtezőt érő második helyen álló Portugáliával szemben.

„Tudtuk, mire számíthatunk, nem leptek meg minket, mégis vesztes helyzetbe kerültünk. A második félidőben kevéske lehetőségünket sem tudtuk kihasználni, így nagy blama lett a vége, amit nem lehet megbocsátani” – mondta az M4 Sportnak Storck, aki a jövőjét firtató kérdésre úgy válaszolt, nem ez a megfelelő pillanat, hogy erről beszéljen

A magyarok legközelebb augusztus 31-én Lettországot fogadják a kvalifikációs sorozatban.

Európai vb-selejtezők, B csoport, 6. forduló:

Andorra — Magyarország 1-0 (1-0)
Andorra La Vella, v.: Kalogeropulosz (görög)
Gól: Rebes (26.)
Andorra: Gomes – Rubio, Llovera, Lima, San Nicolas – Vales, Rebes – Clemente (Riera, 82.), Pujol (Ayala, 88.), Martinez – Alaez (Maneiro, 68.)
Magyarország: Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56.), Tóth B. – Nagy Á., Kleinheisler – Dzsudzsák, Stieber (Nagy D., 21.), Gyurcsó (Sallai, 71.) – Eppel.

Feröer-szigetek — Svájc 0-2 (0-1)
Gól: Granit Xhaka (36.), Xherdan Shaqiri (59.)

Lettország — Portugália 0-3 (0-1)
Gól: Cristiano Ronaldo (41., 63.), André Silva (67.)

(MTI)