Története egyik legsikeresebb évén van túl a Központi Sportiskola

Shares
Vad Ninetta - Fotó: MOB.hu

A KSI-nél Vad Ninetta az év legjobbja – Fotó: MOB.hu

Hazsik Endre elnök szerint 51 éves történetének egyik legsikeresebb esztendején van túl a KSI.

„Idén 52 KSI-s sportoló képviselte világversenyen Magyarországot, közülük 26-an dobogóra állhattak és összesen 13 aranyat, továbbá 8-8 ezüstöt és bronzot nyertek” – mondta az MTI-nek a sportvezető, aki azt is kiemelkedő sikernek tartja, hogy háromszor is az egyesület kapta a hónap legjobb utánpótlásműhelye-elismerést: júniusban az öttusázók, júliusban a kajak-kenusok, novemberben pedig a cselgáncsozók.

Hazsik Endre hangsúlyozta, hogy a KSI legfeljebb az egyetemistákat tudja megtartani, a felnőtt versenyzőit már nem, mert állást a legjobbaknak sem tudnak biztosítani, így őket „továbbadják”. Az utánpótlásban viszont vezető szerepet tölt be a klub, amelynek 13 szakosztályban 1400-1500 igazolt sportolója van.

Ugyanakkor felnőtt világversenyen is nyertek érmeket az idén 307 millió forintos költségvetésből működő KSI sportolói: az elnök példaként említette a cselgáncsozó Tóth Krisztiánt, a kenus Vasbányai Henriket és Mike Róbertet, a kajakos Vad Ninettát, az ökölvívó Ancsin Katalint és az öttusázó Kasza Róbertet.

Az egyesület kedden tartja hagyományos, Bajnokok vacsorája elnevezésű évzáró rendezvényét, amelyen a férfiaknál Tóth és a Vasbányai, Mike páros megosztva, míg a nőknél Vad kapja az év legjobbjának járó elismerést, amelyet egy korábbi KSI-nevelés, a kajakos Szabó Gabriella ad majd át. Szintén a díszvendégek között lesz Berki Krisztián tornász, illetve a már visszavonult Kásás Tamás vízilabdázó és Erdei Zsolt ökölvívó, akik ugyancsak a KSI-ben kezdték pályafutásukat.

Hazsik Endre azt is kiemelte, hogy 1996 óta minden nyári olimpián volt olyan magyar aranyérmes, aki a KSI-ben nevelkedett.

(MTI)