Törvényszerű volt Gyurinovics Fanni távozása Széles Sándortól?

Shares

úszás_Gyurinovics Fanni, 440

A számomra lesújtó hírt – mely szerint a talán legtehetségesebb magyar úszópalánta, Gyurinovics Fanni elhagyja Széles Sándor csoportját és Győrbe igazol – már órák óta ismerem. Újra és ismét elolvasom, szinte ízlelgetem a témát, amellyel nehezen tudok megbarátkozni.

Tévedés ne essék, egy pillanatig sem gondolok arra, hogy Petrov Iván elcsábította volna Fannit, bár vannak, akik ezt a változatot sem zárják ki. Számomra az a döbbenetes, hogy valaki odáig jut: el kell hagynia a korábbi évek eredményei alapján az extraklasszis jelzőt méltán kiérdemelt Széles Sándort és vonzáskörzetét.

Vajon mi késztette a kislány édesapját erre a változtatásra? Hívom Gyurinovics Zsoltot, akivel rövid ideje ismerjük egymást, és akivel nagyon korrekt kapcsolatom alakult ki. A rendkívül karakán, szókimondó apa, a máskor mindig kőkemény, szerb származású férfiember most rendkívül visszafogottan fogalmaz. Interjún kívül ugyan sok mindent elárul, de ragaszkodik ahhoz, hogy ebből semmi ne jelenjen meg. Érjem be annyival – kéri -, hogy nem hirtelen nekibuzdulás eredménye a bejelentett távozás és váltás ténye. Senkit nem akar megbántani – leginkább pedig Széles Sándort nem -, de a számos, különböző tényező együttesen elkerülhetetlenné tette a változtatást.

Hirdetés

úszás_Széles Sándor 440, könyvekkel a háttérben

Széles Sándort nagy sokára sikerült elérnem. Talán nem meglepő, hogy ő sem akar nyilatkozni. Amit pedig ajánl, arra én nem vagyok hajlandó. A lényegről ő sem mond érdemit, a mellé gurításokra pedig én nem vagyok kíváncsi. Azért az mégis csak elgondolkodató kellene legyen a mesteredző számára is, ugyan mi az oka annak, hogy rövid időn belül már nem Fanni az első, s nem is a második, aki a távozást választja.

„Beugrik” az a sok év előtti tény is, amikor Szélest a Gyurta szülők inkognitóban figyelték meg a lelátón, és a látottak alapján vitték oda Danit – a legkülönfélébb pletykák ellenére is. Vajon ma hány szülő akarja, hogy gyermeke minden áron Széles Sándor tanítványa legyen?

Hangsúlyozom: nálam a döbbenet és a sajnálat a téma. Bármi is volt az ok, ennek nem törvényszerűen kellett bekövetkeznie. Érdekes lenne tudni az igazi okokat – hát még ha le is írhatnám azokat szóról szóra!

Hirdetés

Mivel ez nem  lehetséges, csak két dolgot tehetek: Széles Sándornak minden jót kívánhatok a megmaradt tanítványaival való eredményes foglalkozáshoz, Gyurinovics Fanninak pedig olyan sikeres edzéseket és versenyeket, amelyek révén megvalósíthatja Széles jóslatát, mely szerint Fanni akár már Rióban is megelőzheti Hosszú Katinkát. Amennyiben pedig ez nem sikerülne, kerüljön minél közelebb Katinkához! Szerezzen minél több örömet a magyar úszósport kedvelőinek.