Tóth Gabi szerződést hosszabbított Győrben

Shares
Fotó: gyorietokc.hu

Fotó: gyorietokc.hu

Három évvel meghosszabbította szerződését Tóth Gabriella, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának válogatott irányítója.

Az ETO ifjú játékosa jelenleg sérüléséből lábadozik, és három hónappal a térdszalag műtét után a héten elkezdi a futóedzéseket. „Végre már futhatok is, nagyon jól fog esni a sok gyógytorna és statikus mozgás után. Guggolásokat is tudok már végezni, bár nem a teljes testsúlyommal. Rengeteget dolgozom, hogy mielőbb és minél jobb formában térhessek vissza a csapatba. Mindenképpen szerettem volna az ETO-nál folytatni a pályafutásomat, és örülök, hogy a Klub is számolt velem. Úgy érzem, a legjobb helyen vagyok, hiszen a világ legjobb csapatában játszhatok, és itt rengeteget fejlődhetek.” – mondta el Tóth Gabi.

A fiatal tehetség 12 éves kora óta pallérozódik az ETO-ban, ahol nagyon korán, már 15 évesen elkezdett a felnőtt mezőnyben játszani. Az ETO utánpótlás fiókcsapataiban, a Veszprémben, majd a Mosonmagyaróvárban három évet töltött, ahol rengeteg NBI-es játéklehetőséget kapott, amely fejlődésének záloga volt. Az idei szezont már az ETO-ban kezdte, amely sajnos korán, szeptemberben megszakadt egy térdszalag sérülés miatt. A műtétre szeptember végén került sor, azóta Gabi gyógytornász segítségével végzi a rehabilitációt. Visszatérése márciusra várható.

Hirdetés

A Győri Audi ETO elnöke, Kelecsényi Ernő szerint „Gabi klubunk egyik csiszolás alatt lévő gyémántja. Szeretnénk, ha hosszú távon Győrben maradna, és a csapatunk meghatározó játékosává válna. Bízunk benne, hogy visszatérése után még az idei szezon hajrájában eléri csúcsformáját, és hozzá tud járulni a játékunkhoz.”

Forrás: gyorietokc.hu