Tóth Ivett: a Lutz miatt még izgultam kicsit

Shares

Tóth Ivett is bemutatkozott a phjongcshangi téli olimpián. A 19 esztendős műkorcsolyázó a rövidprogramban bemutatott 53.22 pontos gyakorlatával a 23. helyen jutott be a döntőbe.

Tóth Ivett. Fotó: Szalmás Péter/MOB

A Európa-bajnoki 8., világbajnoki 20. helyezett sportoló fehér korcsolyacipőben, fekete ruhában, hosszú nadrágban, ujjatlan felsőben és ujjatlan kesztyűben táncolt az AC/DC zenéjére. A szezonban eddig 50.70 volt a legtöbb pontja, mostani 2:28 perces gyakorlatára 53.22-t kapott, ezzel bejutott a kürbe.

Tóth Ivett futamát már  a program elején meghatározta a közönség lelkesedése. A versenyző alapvetően elégedett pontszámával.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a fő célom: bejutni a kűrbe. Az első tripla-triplám után már nyugodtabb voltam, bár a Lutz miatt még izgultam kicsit. Szerencsére sikerült lábon maradnom, igaz hiányos volt. Utána sikerült a lépéssoromat, forgássoromat is megcsinálni, jobb volt, mint az Európa-bajnokságon. Remélem, a lelkesedésem kitart a következő napokig. A száraz bemelegítésnél nyugodt voltam, és ez a jégen is nagyjából megmaradt. Készültem arra, hogy már az elején megmozgassam a közönséget, ez sikerült, ami nagy segítséget jelentett abban, hogy el tudjak lazulni, jobban bele tudtam magam élni a mozdulataimba. Most azt mondhatom, hogy egy voltam a közönséggel, és ez jó volt. Alapvetően elégedett vagyok a pontszámommal, hiszen sikerült bejutnom a döntőbe” – foglalta össze a sportoló.

Tóth Ivett öt évesen kezdett műkorcsolyázni, édesapja vitte le a jégre. A MAC volt a nevelőegyesülete, ma az UTE sportolója. Szülei testnevelő tanárok. Testvére, Máté orvostanhallgató. Dédnagyapja a Győri Dózsa birkózóedzője volt, az 1936-os berlini olimpián fáklyavivő is volt. A négyszeres magyar bajnok sportoló, akinek Ivi a beceneve, szeretne edző lenni a későbbiekben, valamint érdeklődik a gyógypedagógia iránt is. A budapesti Babits Mihály Gimnázium tanulója.

Eredmények a rövidprogram után:
1. Alina Zagitova (Oroszország) 82,92 pont
2. Jevgenyija Medvegyeva (Oroszország) 81,61
3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 78,87
…23. Tóth Ivett 53,22

(MOB)