Tóth Krisztián: agyonnyom az olimpia

Shares
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10. Tóth Krisztián (elöl), miután kikapott a kínai Cseng Hszün-csaó-tól a férfi cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjában a nyolcaddöntőben a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 10-én. Tóth Krisztián vereségével kiesett. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Tóth Krisztián (elöl), miután kikapott a kínai Cseng Hszün-csaó-tól a férfi cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjában. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Tóth Krisztián szerint „agyonnyomja az olimpia” a magyar sportolókat. A riói játékokon a nyolcaddöntőben kiesett cselgáncsozó úgy véli, „otthon senkinek nem felel meg semmi.”

A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián – a kenyai Kiplangat Sang legyőzése után – a második körben azzal a kínai Cseng Hszün-csaóval mérkőzött, aki a 32 között meglepetésre ipponnal verte a súlycsoport kiemelkedő egyéniségét, az athéni olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok görög Iliasz Iliadiszt. Az Ázsia-bajnoki harmadikkal Tóth kétszer találkozott, egyszer nyert, egyszer kikapott.

Harmadik összecsapásuk egy percig sem tartott: a 22 éves magyar dzsúdós éppen dobást próbált indítani csaknem egy fejjel magasabb ellenfelével szemben, amikor a kínai elkapta a karját, mögé lépett, és ippont érően földre vitte.
„A kínai megcsinálta ugyanazt, amit a görög ellen. Krisztián inkább a saját taktikáját próbálta erőltetni, nem kizárni a kínait. De nem lehet hibáztatni ezért a versenyzőt, ez benne van, pillanatnyi kihagyás volt” – értékelt Pánczél Gábor, Tóth Krisztián edzője.

Hirdetés
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10. Tóth Krisztián (j) küzd a kínai Cseng Hszün-csao ellen a férfi cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjában a nyolcaddöntőben a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 10-én. Tóth Krisztián kikapott és kiesett. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Tóth Krisztián (j) küzd a kínai Cseng Hszün-csao ellen a férfi cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjában. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A 90 kilogrammban világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth jelezte, az utóbbi időben olyan pszichés hullámvölgyek jellemezték, hogy nem tudta, milyen formában van.

„Nem tudom, hogy ez közép-európai vagy magyar betegség-e, de akivel a faluban beszélgettem ezekről, mindenkit agyonnyom az olimpia” – fogalmazott. Hozzátette: épp tegnap olvasott cikkeket, és „borzalom volt”.

„Ha valaki aranyérmet szerez, akkor az folyamatosan kokszol, ha valaki ezüstérmet szerez, akkor az hogy rontotta el a döntőt, ha valaki kiesik, akkor… Hallottam olyat, hogy csak súly a repülőn, akkor meg minek jön ki…” – fakadt ki kiesése után Tóth.

Hirdetés

„Otthon senkinek nem felel meg semmi. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető. Mi az országot képviseljük, tudása legjavát szeretné szerintem mindenki kiadni, aki itt van. Nyilván van, akinek ez arra elég, hogy három-négy olimpiai bajnoki címet szerezzen, van akinek arra, hogy kijutott…” – fogalmazott.

Hozzátette: valahogy át kellene strukturálni ezt a „sporttal kapcsolatos dolgot”.

„Én azt hittem magamról, hogy fejben nagyon erős versenyző vagyok… De egész egyszerűen agyonnyom ez az egész”
– mondta Tóth Krisztián.