Tóth Krisztián ezüstérmes Kazanyban

Shares
cseronivzki_toth_krisztian

Csenoviczki Éva és Tóth Krisztián is a második helyen végzett

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ezüstérmet nyert az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján, Kazanyban. 

A 21 éves magyar versenyző ötödik mérkőzésén, első Eb-döntőjében a kétszeres Európa-bajnok, vb-második grúz Varlam Lipartelianival találkozott, aki ellen 1-1 volt a mérlege. A rivális nagy taktikai csata után, szűk két perc elteltével ippont kapott csípődobására, így övé lett az aranyérem.

„Ezt nem hiszem el! Vezettem, úgy éreztem, jó lesz a fogás, tartottam a kezét egy oldalon, hogy három másodperc után megintsék, de ő akkora klasszis, hogy ebből a helyzetből is eldobott. Tíz emberből kilenc vagy tíz nem tudná ezt megcsinálni, de majd az olimpián visszaadom neki” – értékelt Tóth Krisztián. „Úgy keltem fel, hogy Eb-címet akarok szerezni, jó volt a sorsolásom, az elődöntőre nem is kellett kiállnom, sajnos a döntő elcsúszott.”

A KSI világbajnoki ezüstérmese – aki a súlycsoport ötödikjeként biztos olimpiai résztvevőnek tekinthető – elmondta: a riói játékokon is érmet szeretne.

„Persze egy olimpián bármi lehetséges, lehet, hogy egy +sötét ló+ az első körben kidob a teremből. Nem voltam még olimpián, kíváncsian várom az ottani légkört.”

[Customads id=646335]

Bor Barna ötödik lett

A +100 kilogrammos Bor Barna ötödik lett szombaton.

A 29 éves magyar versenyző a harmadik helyért kiírt csatában a grúz Levani Matiasvilivel csapott össze, akitől kikapott az eddigi két meccsükön. A 22 esztendős rivális előzőleg remekül teljesített az elődöntőben, hiszen csak vitatott intésekkel maradt alul a sportág sztárjával, az olimpiai, nyolcszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok francia Teddy Rinerrel szemben.

A paksiak világbajnoki ezüstérmese – aki a súlycsoport negyedikjeként biztos olimpiai résztvevőnek tekinthető – a bronzmeccsen három intést kapott fogás nélküli indításra, illetve kilépésre, míg ellenfelét csak egyszer figyelmeztették, így végül ő ünnepelhetett.

A mérkőzés után Bor feldúltan a bemelegítő terembe sietett, edzője, Hangyási László pedig így értékelt az MTI-nek:
„Mivel az ellenfél alacsonyabb, kár volt erőltetni a válldobást, mert az nagy energiákat igényel egy sűrű felépítésű rivális ellen, egy horog vagy hátsó gáncs talán jobb lett volna. Barnának nem fekszik Matiasvili, mert alacsony, ügyes, laza, ezzel együtt örülök, hogy most meccseltek, mert szerintem ő megy majd az olimpiára is a grúzoktól.”

A magyar küldöttség – amely az éremtáblázat tizedik helyén végzett – a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva és a 90 kilós Tóth Krisztián révén két második és a 70 kilós Gercsák Szabinának köszönhetően egy harmadik helyezéssel zárta az Eb egyéni küzdelmeit.

(MTI)