Tóth Krisztián ötödik a cselgáncs-világbajnokságon

Shares
Budapest, 2017. szeptember 1. A későbbi győztes szerb Nemanja Majdov (fehérben) és Tóth Krisztián a budapesti cselgáncs-világbajnokság férfi 90 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a Papp László Budapest Sportarénában 2017. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Kovács Tamás

A későbbi győztes szerb Nemanja Majdov (fehérben) és Tóth Krisztián a budapesti cselgáncs-világbajnokság férfi 90 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében. MTI Fotó: Kovács Tamás

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ötödik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

A 2014-ben vb-ezüstérmes Tóth hetedik összecsapásán a dél-koreai Gvak Dong Hannal küzdött meg, akivel még nem találkozott korábban. A 25 éves ellenfél mellett szólt, hogy – ahogy hátán a piros névfelirat mutatta – címvédőként és olimpiai bronzérmesként érkezett Magyarországra.

A 23 esztendős hazai kedvenc óvatosan kezdett, mindketten sokáig keresték a fogást, a bíró pedig egy-egy intéssel próbálta aktivitásra serkenteni őket. A vége előtt 27 másodperccel aztán Gvak egy nagy belső horogdobással földre vitte a KSI versenyzőjét, vazaarit kapott, előnyét pedig megőrizte a hátralévő időben.

„Ezen az utolsó meccsen csak arra figyeltem, hogy kijöjjek az előző elvesztett mérkőzés utáni gondolataimból, ami sikerült is. Kihajtottam magam, de sajnos a vége felé ráléptem a koreai indítására, mert mentem előre, ilyenkor benne van a hibalehetőség” – elemezte keserűen a történteket a tavaly Kazanyban Eb-második Tóth, majd rátért arra, hogy rossz érzés két vereséggel befejezni egy vb-t, ugyanakkor sikeresen tért vissza hosszú kényszerpihenő után. „Nyolc hónapot hagytam ki sérülés miatt, idén csak négy versenyem volt, úgyhogy végül is nem panaszkodom”.

Férfiak

90 kg, világbajnok:
Nemanja Majdov (Szerbia)
2. Mihael Zgank (Szlovénia)
3. Gvak Dong Han (Koreai Köztársaság) és Usangi Margiani (Grúzia)
5. Tóth Krisztián
…Vér Gábor helyezetlen

Budapest, 2017. szeptember 1. A győztes Tóth Krisztián az üzbég Jahjo Imamov elleni küzdelem végén a budapesti cselgáncs-világbajnokság férfi 90 kilogrammos súlycsoportjában a Papp László Sportarénában 2017. szeptember 1-jén. MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

A női 70 kilósoknál a japán Araj Csizuru a döntőben egy ritkán látható fojtással szerezte meg első világbajnoki címét. A háromszoros vb-aranyérmes kolumbiai Yuri Alvear – aki a 2009-es rotterdami vb-döntőben Mészáros Anettet verte – harmadik lett a Papp László Arénában, és ötödik vb-érmét gyűjtötte be.

Egy súlycsoporttal feljebb a nyolcaddöntőben Joó Abigélt kilencperces csatában legyűrő kubai Kaliema Antomarchi a harmadik helyen zárt.

Nők

70 kg, világbajnok:
Araj Csizuru (Japán)
2. Maria Perez (Puerto Ricó-i)
3. Yuri Alvear (Kolumbia) és Maria Bernabeu (Spanyolország)
…Gercsák Szabina helyezetlen

78 kg, világbajnok:
Mayra Aguiar (Brazília)
2. Umeki Mami (Japán)
3. Kaliema Antomarchi (Kuba) és Natalie Powell (Nagy-Britannia)
…Joó Abigél és Salánki Evelin helyezetlen

(MTI)