Tóth Krisztián ötödik a világbajnokságon

Shares

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ötödik lett csütörtökön az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-világbajnokságon.

A 2014-ben vb-ezüstérmes versenyző – aki a magyarok legutóbbi vb-érmét szerezte – a harmadik helyért a 2017-ben Budapesten világbajnok szerb Nemanja Majdovval szállt szembe, aki tavaly második lett a tel-avivi Eb-n. A párharcuk 1/1-re állt, 2017-ben a jekatyerinburgi Grand Slam-viadalon Tóth, majd a budapesti vb-n a rivális bizonyult jobbnak.

Harmadik összecsapásukon a bíró két-két intéssel próbálta aktívabb dzsúdóra ösztökélni a feleket, majd két perc elteltével az MTK versenyzőjének a kiemelését a 23 éves Majdov megkontrázta, ő döntötte földre a magyart, és vazaarit kapott. Bő egy perccel később a 2016-os Eb-n ezüstérmes Tóth ismét kiemeléssel próbálkozott, de a szerb ismét belekontrázott, és a második vazaari már ippongyőzelmet jelentett a számára.

A 25 éves Tóth sorozatban harmadszor zárt ötödik helyen világbajnokságon, a mostani vb-n pedig ő szerezte meg a magyar küldöttség első helyezését.

„Még mindig le vagyok törve, eléggé csalódott vagyok, de valamikor biztosan meg fog fordulni bennem ez az érzés” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Tóth.

Hozzátette, több pozitívum is történt vele a versenynap során – ilyen volt a tavalyi vb-n második kubai Ivan Felipe Silva Morales legyőzése, illetve az értékes kvalifikációs pontok megszerzése -, de „nem került rá a pont az i-re”.

„Összeugrott a combfeszítőizmom, ez zavaró tényező volt, de nem fogok erre semmit, nem emiatt kaptam ki a bronzmeccsen” – szögezte le.

Tóth végül elmondta, azért utazott a japán fővárosba, hogy minél fényesebb érmet nyerjen, és bár ez nem sikerült, a verseny során mindent kiadott magából.

Francia és holland arany

A tavaly vb-második Marie Eve Gahie nyerte meg a női 70 kilogramm küzdelmeit csütörtökön az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-világbajnokságon.

Férfi 90 kilóban az eddig csak Grand Prix- és Grand Slam-viadalokon jeleskedő holland Noel Van’t End diadalmaskodott.

Férfiak

90 kg, világbajnok:
Noel Van’t End (Hollandia)
2. Mukaj Sojcsiro (Japán)
3. Axel Clerget (Franciaország) és Nemanja Majdov (Szerbia)
…5. Tóth Krisztián

Nők

70 kg, világbajnok:
Marie Eve Gahie (Franciaország)
2. Barbara Timo (Portugália)
3. Margaux Pinot (Franciaország) és Sally Conway (Nagy-Britannia)

(MTI)