Tóth Krisztinát nem volt, aki hazahívja!

Az életben az is érdekes, hogy vannak az általános elvek, amelyeket majd mindig betartunk. És vannak a kivételek, akiknek kedvéért olykor feladjuk elveinket. Számomra ezt a különleges elbánást érdemlő kevesek közé tartozik az olimpiai negyedik, sokszoros Európa-bajnok asztaliteniszező, aki a róla a napokban megjelent írásban minimális, ám számára fontos kiegészítéseket, illetve változtatásokat kért. A jochapress.hu, a „független, kis magánújság” ezt a látszólagos presztizsveszteséget vígan kibírja, így alább újra közöljük a cikket – immár a kért módosításokkal kibővítve. 

Valamikor, réges-régen egymást érték a világklasszisok a magyar asztaliteniszben, ahol az utóbbi években még véletlenül sem ideálisnak nevezhető légkör uralkodott. Szerencsére vannak olyan állócsillagok, akiknek szakmai Bux-indexét nem kezdte ki sem az idő, sem a változó körülmények halmaza. A kevesek egyike az immár több mint egy évtizede Németországban élő Tóth Krisztina, aki most már egészen biztosan nem szerepel többet a magyar válogatottban. Az emberileg és szakmailag is igen pozitív játékost sikerült néhány kérdés erejéig utolérni.

– Kik azok a szakemberek, akinek különösen sokat köszönhet?

– Az első edzőm Gödöllőn, Orgoványi Imre volt, akitől a pingpong iránti szenvedélyt „megörököltem”. Rengeteget tanultam tőle, sajnos már nincs köztünk… A Statisztikában Iváskó Gabi következett, aki  nagyon értett a pingponghoz, nagyon jó játékos is volt, és már akkor a modern asztaliteniszre tanított. Chikán István, klub- és válogatott edzőmként nagyon sokat tett értem. A 2011-es, rotterdami VB-n, -mint Seychelles-szigeteki edző – minden meccsemen ott volt és drukkolt. Tarján Andrással Miskolcon, a Statban és a válogatottban is dolgoztunk együtt. Németországban Bátorfi Csilla  játékos-edzőként volt támaszom a Langweidnél. Ugyancsak sokat tanultam az asztalitenisz nagyon érdekes figurájától, a busenbachi Rudi Stumpertől. A többi edzőmmel is jól ment a munka. Az utóbbi években Téglás Petivel dolgoztam együtt a válogatottnál, és nagyon harmonikus volt a kapcsolatunk.

– Köztudott, hogy tizenhárom szezonon keresztül játszott a német élvonalban. Hol voltak legjobbak a szakmai feltételek?

– Mindenhol sok új dolgot tanultam. Busenbachban és Langweidben edzőcsoportok működtek, mert olyan sok, jó játékos edzett együtt.

– Melyik klubjában érezte magát a legjobban?

– Mivel nem vagyok nehéz ember, mindenhol feltaláltam magamat.
Ez persze nem azt jelenti, hogy birka módjára csináltam a dolgokat! Mindig volt véleményem, amit megpróbáltam kultúrált, emberi formában előadni. Kroppachban ez olyan jól működött, hogy a főnököm minden, fontosabb ügyben ki is kérte a véleményemet.

– Melyik világversenye tűnik a legemlékezetesebbnek?

– Csapongva sorolnám ezeket. Tianjin VB 1995, ahol még a ciklámenek is a vb ideje alatt nyíltak, állami parancsra, tízezer néző a vegyes páros 1. fordulójában… Birmingham EB 1994, az összes olimpia, Yokohama 2009 – fantasztikusan jó VB volt! A japán versenyek általában mindig nagyon érdekesek, nagyon szeretem Japánt. Katar, Doha VB 2004 csodálatos környezet, remek verseny. Shanghai VB 2005 olyan megnyitó volt, mint az olimpiákon. Ott Csillával vettünk két biciklit, hogy ne kelljen gyalogolni a terembe – nagyon mókás volt a több millió kínai között biciklizni.
– Melyik világverseny okozta a legnagyobb csalódást?
– Egyértelmű, hogy Stuttgart, a 2009-s Eb, ahol semmi sem jött össze.
– Mit tart fontosnak elmondani legújabb munkahelyéről?

– A bajor „szöviben” (BTTV) hét, főállású alkalmazott van, plusz 2 főállású szövetségi edző. A bajor sportok házában dolgozunk, amely teljesen olyan, mint otthon a Sportok Háza. Itt nem a MOB a felettes szerv, hanem a Bajor Sportszövetség, a Német Asztalitenisz Szövetség és a Német Olimpiai Bizottság, de a legtöbb állami támogatás a bajor sportszövetségen keresztül jön. Egyébként április elseje óta dolgozom, utánpótlás sportági referens vagyok. Feladataim közé tartozik az edzőközpontok működésének tervezése, szervezése, ellenőrzése, a kerületi szövetségekkel való együttműködés. Az edzőtáborokban az edzőképzésért felelős kollégámmal is együttműködök. Mivel korábban ilyen állás nem volt, ezért még alakulóban vannak a feladataim.
– Csalódásként élte meg, hogy magyar részről nem kapott komoly ajánlatot?
– Egyáltalán nem, mert nem is volt igazából, aki megkeressen. Most volt az elnökválasztás, rendbe kell tenni a dolgokat. Le kell tisztázni, kinek mi a pontos feladata, és ki kinek tartozik beszámolóval. Ezek hiányában nem is gondoltam, hogy megkeresnek. Ami engem illet, nagyon szívesen besegítek bármilyen formában – ha az időm engedi.
– Mennyi időre szerződött a bajorokkal?

– Két éves szerződésem van, azután majd meglátjuk.
– Van véleménye a magyar asztalitenisz közeljövőjéről?
– Erre nehéz válaszolni. Tehetségek vannak, ha a munka jól működő keretek között zajlana, komoly eredményeket lehetne elérni. Bajorországban nincs saját termünk, otthon viszont a nap 24 órájában használható a Marczibányi téri csarnok, amely egy hatalmas kincs. Magyarországon sokkal könnyebb lenne edzőközpontokat létrehozni – itt van olyan edzőcentrum, ahová négy órás autóúton jutok el… Ùgy érzem, vannak olyan területek, amiken természetesen változtatni kell, de vigyázni kell, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket. A vidéki asztaliteniszt támogatni kell, mert rendkívül sok ügyes gyerek játszik ott, és vidék nélkül nincs asztalitenisz sport.  Remélem, sikerül egy viszályoktól mentesebb közeget kialakítani és következetesen, keményen dolgozni fog ki-ki a maga helyén.

– És mi lesz a  ping-ponggal? Valamilyen szinten tovább játszik, vagy kategorikusan abbahagyja?
– A Langweidben játszom néhány mecset a 2. ligában. Teljesen nem tudom és nem is akarom abbahagyni, ahhoz túlságosan is imádom ezt a játékot! A magyar válogatott, a válogatottság már most hiányzik! Nagyon szép időszak volt, köszönöm a „csajoknak” és Téglás Petinek, különösen az elmúlt 8-9 évet!