Továbbjutott a Babos, Svedova kettős

Shares

Babos Tímea, oldalán a kazah Jaroszlava Svedovával bejutott a legjobb 16 közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A magyar játékos – aki egyesben hatalmas csatában búcsúzott az ötödik helyen kiemelt román Simona Haleppel szemben – és partnere a lett Jelena Osztapenko és a német Andrea Petkovic kettősét búcsúztatta 1 óra 24 perc alatt.

„Nem volt egyszerű felállni a pályára egy ilyen egyéni meccs után, de vannak céljaim, céljaink, így tudtam, mi a dolgom. Próbáltam sok pozitív energiát mozgósítani, főleg a meccs elején. És ez működött is” – idézte saját honlapja Babost.

Svedova amúgy a kínai Zsang legyőzésével bejutott a legjobb 16 közé, ahol az első helyen kiemelt Serena Williams ellen lép majd pályára.

Babosék a vasárnapi nyolcaddöntőben a hazai közönség előtt szereplő Asia Muhammad, Taylor Townsend duóval csapnak össze, a magyar játékos emellett az amerikai Eric Butorac oldalán vegyespárosban is érdekelt lesz. Utóbbiban éppen Svedova, valamint a brazil Bruno Soares ellen lép pályára.

US Open, női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 3.)-Jelena Osztapenko, Andrea Petkovic (lett, német) 6:2, 6:4

(MTI)