Trump növelheti Budapest esélyeit?

Shares
Los Angeles_Colosseum, EP, AFP

Trump gyengítheti Los Angeles kandidálását

Miközben szabad szemmel érzékelhetetlen hazai mikropártok önjelölt szakértői az elnökválasztás után lecserélnék a teljes amerikai népet, egészen más szempontból Donald Trump győzelmét azért is üdvözölhetjük, mert könnyen lehet, hogy növeli Budapest 2024-es olimpiai rendezési esélyeit. Az első reakciók ezt tükrözik.

Kaliforniában egyébként is egyre ismertebbé válik a „Calexit” fogalma – követői 2019 tavaszán népszavazás keretében mondanák ki, hogy kiszakadnak az Egyesült Államokból –, e törekvést vagy hóbortot Donald Trump elnökké választása tovább erősítheti. Mint ahogyan az USA legnépesebb, 40 milliós lélekszámú állama, úgy a Budapest és Párizs mellett a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére pályázó Los Angeles is a vesztes Hillary Clinton egyik bástyájának számított. L. A. polgármestere, Eric Garcetti az olimpia és Trump kapcsán már fel is vetette: aggályos, hogy nem gondolja-e majd úgy több döntéshozó is, hogy hiba lenne olyan ország javára határozni, amelyikben súlyos sértések hangzottak el több náció ellen is.

Mások még direktebben leszögezik: az arab, a muszlim és a mexikói, illetve úgy általában a latin-amerikai voksok máris elvesztek, sőt a jövőre hivatalba lépő elnök rasszista, xenofób és szexista kiszólásai további sportdiplomatákat riaszthatnak el. Ezt a kanadai Dick Pound, a legrégebbi NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság)-tag sem zárja ki. Ugyanakkor az AP hírügynökségnek nyilatkozva hozzátette: Trump nemcsak vihet, hozhat is. „Képes rá, hogy erősen befolyásolja a hallgatóságát, és ez Limában is megtörténhet” – állítja Pound (a perui fővárosban ül össze jövő szeptemberben a 2024-ről döntő NOB-kongresszus), ugyanakkor arra sem árt emlékezni, hogy Barack Obama is a helyszínen kampányolt 2009-ben Chicagóért, ám az már az első fordulóban kiesett.

A dél-afrikai NOB-képviselőtől, Sam Ramsamytól azt kérdezték, milyen következménye lehet annak, hogy Trump az ő hazáját például roppant veszélyes felfordulásnak minősítette, mire Ramsamy így felelt: „Mindenkit megsértett. Ám nem hiszem, hogy ez tíz hónap múlva érezteti majd a hatását a döntéshozatalkor.” A svájci NOB-tag, Rene Fasel szerint az éles, kihívó hang egyébként is a múlté, Trump győzelme utáni első fellépését így minősítette: „Láthatták, hallhatták a beszédét, már egy egészen más ember szólt”.

Kérdés, hogy a régi és az új Trump – ha értelmes egyáltalán ez a különbségtétel – miként vélekedik Los Angeles kandidálásáról, amelynek Hillary Clinton őszinte híve volt. Dick Pound szerint ezt a pályázati bizottságnak – amelynek elnöke, Casey Wasserman elkötelezett Clinton-párti – a lehető leghamarabb tisztáznia kell.

A francia vetélytárs részéről ezt a L’Equipe magazin kéretlenül is megtette, amikor azt írta: Trump sikere Los Angeles esélyei számára körülbelül akkora katasztrófa, mint az előrejelzések szerint a térséget fenyegető nyolcas erősségű földrengés. Ha nem is erre válaszul, de Amerikában máris emlékeztettek rá, hogy jövő tavasszal Franciaországban is elnökválasztást tartanak, és ha ott a szélsőjobb jelöltje, Marine Le Pen nyerne, annak utórezgé­seit is érdemes lenne megmérni a Richter-skálán.

Mielőtt azonban azt vizionálnánk, hogy máris Budapest ölébe hullik a 2024-es rendezés, hasznos beleolvasni a Sports Illustrated legfrissebb elemzésébe, amely egy ízben úgy fogalmaz: Los Angeles riválisa Párizs, majd pedig Budapest említésekor az olvasók kimerítő tájékoztatása érdekében mögé biggyeszti, hogy Hungary.

Ez sem fordulna többé elő, ha nyolc év múlva fővárosunk lehetne a házigazda.

(magyaridok / Ballai Attila)