Tuncsik József továbbra is optimista cselgáncs ügyekben

Shares
Tuncsik József_OzsvárA_HajtósB, 440

Balról: Ozsvár András, Tuncsik József (olimpiai bronzérmesek) és Hajtós Bertalan (olimpiai ezüstérmes) (Fotók: jochapress.hu)

A Csernoviczki Éva mérsékelt szereplésével indult asztanai cselgáncs világbajnokság kezdete előtt a jochapress.hu megegyezett Tuncsik Józseffel, a sportág első olimpiai érmesével, hogy az első nap után beszélgetünk.

– Mit várt a tatabányaiak kiválóságától és a várakozása mennyiben teljesedett be?

„Csernoviczki Éva több okból is a kedvenceim közé tartozik” – így Tuncsik József. „Tetszik, amit évek óta csinál a tatamin, ráadásul edzőjével – édesapjával – még valamikor meccseltem is. Ravasz versenyző volt és edzőként is igen jól felkészült szakembernek tartom. Kár lenne tagadni, többet vártam Évától, rövidebb meccseket vívott, mint amire számítottam, ráadásul vesztett is, így meg kellett elégednie a 7. hellyel.”

Hirdetés

csel_Csernoviczki Csaba 1 440Csernoviczki Éva édesapja karjaiban

– Mit jósol Csernoviczki Évával kapcsolatosan?

„Úgy gondolom, nem ez volt az ő utolsó szava. annál is inkább, mert amint említettem, az édesapja egy rendkívül „dörzsölt”szakember, aki biztosan mindent elkövet, hogy az elemzésekben talált hibákat kiküszöböljék. Fogadnék rá a tipp-mixen, hogy ott lesz Rióban és előbbre is végez, mint most, a világbajnokságon.”

Hirdetés

– A szerény kezdést követően kétszeresen is fontos lenne a jobb folytatás. Kikre számít Ön, mint komoly esélyesekre?

csel_Ungvári Miklós, Bor Barna, 440Ungvári Miklós és Bor Barna

„Sorrendiség nélkül említeném Ungvári Miklóst, aki 34 éves korára – háta mögött egy 66 kilóban kiharcolt olimpiai ezüstéremmel is – új súlycsoportjába beleerősödve, akár a legszebb reményeimet is megvalósíthatja. Mindent tud erről a sportágról, kellően vagány, kockázatot is vállal a sikerért – szóval nekem tetszik, amit csinál. A nők közül nekem elsősorban Joó Abigél judója imponál, mert ez a fiatal hölgy technikailag nagyon sokra képes. Remélem, ezen a Vb-n is meglepi majd ellenfeleit valami új dologgal, mert ez előfeltétele a magas helyezésnek.”

– Mondott egy-egy férfi és női versenyzőt. Azt szeretném, ha legalább még mondana egyet-egyet, akiktől jó, esetleg kiemelkedő szereplésre számít.

csel_Gercsák Szabina, 440Gercsák Szabina (Fotó: IJF, judoinfo.hu)

„Akkor inkább megemlítek kettőt, majd még néhányat. A nőknél Mészáros Anett lehet a sötét ló. Anettnek már négy érme van világversenyekről, így szerintem a több mint egy év kihagyás sem lehet számottevő visszahúzó erő számára. Bor Barna hasonlóan a komoly lehetőségek embere, ha a pszichés felkészítése jól sikerült. Az említettek mellett különös érdeklődéssel figyelem majd a felnőtt világbajnokságon már ezüstéremig jutott, mindössze 20 éves Tóth Krisztiánt és a még nála is fiatalabb Gercsák Szabinát. Remélem, hogy az olimpiai kijutásra esélyesek közül minél többen megerősítik helyüket a kvalifikációs pontversenyben, vagy előbbre is lépnek néhányan.”