Turán Frigyesék nagyot hajráztak a Katalán Rali murvás versenynapján

Shares

Turan_Zsiros_DAY2_0001Turán Frigyes és Zsiros Gábor megpróbáltatásokkal teli napot zárt a spanyol rali második versenynapján, de az összeszokott páros végül jól jött ki a küzdelemből a Ford Fiesta R5-tel. Frici és Gabi kategória hatodikként várja a szombati aszfaltos folytatást.

„Rendkívül nehéz pénteki napon vagyunk túl, ugyan reggel kaptunk néhány információt arról, hogy nedvesek a pályák, de arra nem számítottunk, hogy ismét szakadó esőben kell nekivágnunk a versenynapnak. Az első gyorsaságin emiatt nem a legmegfelelőbb beállításokkal rajtoltunk, ugyanis a futóműben nem a nagyon saras beállításokat használtuk a vizes, sáros pályákra. Ez megnehezítette a dolgunkat. A második körben sikerült javítanunk, állítottunk az autó beállításain, ami meghozta a gyümölcsét, azonban a harmadik gyorson el is veszítettük, amit itt nyertünk. Sajnos a leghosszabb, közel 40 kilométeres szakaszon a turbó cső bilincse lecsúszott, ami azt eredményezte, hogy körülbelül 36 kilométeren keresztül 100 lóerővel gyengébben mentünk, az az autónk ereje teljesen elszállt. A technikai hiba ugyan sokat elvett, de szerencsénk volt, mert annak ellenére, hogy a mai nap menetébe nem építettek be szervizt, Gabival volt nálunk pár szerszám, amivel ki tudtuk cserélni a bilincset, így a gumicsere zóna után már ismét tökéletes autóval folytathattuk a versenyt” – kezdi a pénteki versenynap értékelését Turán Frigyes.

Turan_Zsiros_DAY2_0002

„Meglehetősen felemás napot zártunk, a rövid gumicserét követő gyorsasági se indult sajnos a terveink szerint, mert kaptunk egy jobb első defektet, ami miatt körülbelül 10-15 másodpercet veszítettünk az időeredményünkből, azonban a pénteki nap utolsó két szakasza nagyon jól sikerült és minden lemaradást behoztunk. Mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó. Összességében egész nap az első tízben tartottuk magunkat a WRC2-es kategóriában, sőt a versenynap végére felértünk a 6. helyre, amivel a megpróbáltatások ellenére teljesen elégedettek vagyunk. Összetettben pedig a szintén szép 24. helyről folytathatjuk a küzdelmet a két aszfaltos nappal, amit már nagyon várunk, jó lesz egy kis váltás a murváról. Igyekszünk most már a hátunk mögött hagyni a mai kemény versenyt, reggelig egy nagyot pihenni és maximálisan az előttünk lévő futamokra koncentrálni” – teszi hozzá bizakodva Zsiros Gabi.

Turan_Zsiros_DAY2_0015

Szombaton és vasárnap a murvás terepet követően a versenyzők aszfalton folytatják a Katalán Ralit, szombaton összesen 8 gyorsasági szakasz és közel 142 kilométer vár az indulókra.