Turista kapitány kérdőjellel(?)
Már a felvetés is sokak számára biztató lehet. A Nemzeti Sport mai kiadásában ugyanis többek között arról is lehet olvasni, hogy „Georges Leekens távozóban?” Ennél már csak egy jobb hír jöhetne: Georges Leekens eltávozott!
Hogy mennyit kell várni erre az örvendetes bejelentésre, senki nem tudja megmondani. Miként azt sem, ugyan hogyan került a magyar labdarúgó válogatott élére elődje, Bernd Storck, aki korábban soha nem alkotott maradandót. Ez azonban cseppet sem izgatta Csányi Sanyi bácsiékat, elvégre attól még így is „elbolondozhatott” néhány évet kis hazánkban, hiszen egészen 2020-ig lebetonozott szerződése van, amint az nagy nehezen és apránként csak kiderült az évek során. Természetesen konkrét számok nélkül, elvégre személyiségi jogok is vannak a világon…
Engem azonban az is érdekelne (és biztos vagyok abban, hogy nem vagyok egyedül!), ki volt az a nagyhatalmú „szakember”, aki Storck urat idecsalogatta és mibe kerül ez a néhány éves kaland az MLSZ-nek (magyarán a magyar adófizetőknek…)? Sem ezekre, sem a Leekens úr érkezésével kapcsolatos kérdésekre nem kaptunk és nem is fogunk érdemi válaszokat kapni, pedig csak így lehetne rendet teremteni. Az MLSZ azonban csak akkor mutatja magát erősnek, amikor a klubokat kell (?) büntetgetnie, igaz vagy vélt okok alapján.
Szóval maradjunk annyiban, hogy aki ezt a turista bácsit idehozta, annak legalább a számla valamilyen hányadát is ki kellene fizetnie, méghozzá a saját zsebéből! Az ugyanis a napnál is világosabb, hogy egy olyan „szakembernek”, aki három vereséggel és egy döntetlennel megúszott, játékban ugyancsak vesztes összkép után elégedettnek tartja az eredménysor mögötti játékot, annak egyetlen percet sem lenne szabad egyetlen válogatott élén sem eltöltenie. Jobb helyekre természetesen nem is hívják, ehhez a döntéshez csak a balga magyar vezetők voltak szükségesek.
Nekünk, magyaroknak nem volt szerencsénk, hiszen az egyébként is elég mély gödörben lévő labdarúgásunkat még egy ilyen igénytelen kapitánnyal is megterhelte ismeretlen jóakarónk. Érdekes, ilyenkor senki nem akar szerepelni, senki nem akarja vállalni a nyilvánosságot, az erkölcsi és anyagi felelősséget. Marad a mély hallgatás és a nagy homály. Hogy azután egy legújabb reménykedés időszakáról lehessen beszélni.
Amint azt már megszokhattuk…
(jochapress / Jocha Károly)
