Turistaház-fejlesztési programot indít a kormány

Shares

Som-hegyi turistahazDöntött a kormány a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program elindításáról. 14 megyében mintegy 40 turistaszálló és menedékház újulhat meg a következő években. A cél, hogy itthon is „osztrák körülmények” várják a kirándulókat, túrázókat.

Tihany, Hollókő, Bükkszentkereszt, Szentendre, Várgesztes – csak néhány hely abból a több tucatból, ahol hamarosan elkezdődhet a turistaházak, szálláshelyek, illetve a természetjáráshoz szükséges egyéb infrastruktúra fejlesztése, kialakítása. A kormány döntése értelmében a sportlétesítmények-fejlesztéséért felelős kormánybiztos szakmai szervezetekkel, így a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve dolgozza ki a program részleteit. Vígh László kormánybiztos szerint az a cél, hogy a magyar túraútvonalak mentén is „osztrák körülmények” fogadják a kirándulókat, és így a jelenleginél sokkal több ember mozogjon, sportoljon, kiránduljon.

„A program első részeként felmérjük azokat a – közvetlenül vagy közvetetten állami tulajdonban lévő – ingatlanokat, amelyeket érdemes fejleszteni, mert alkalmasak lehetnek a turisták kiszolgálására. Az előzetes adataink szerint 14 megyében mintegy 40 olyan ingatlan található, amelyik szerepet kaphat a Téry Ödön Program megvalósításában. Ezt követi a kiválasztott turistaszállók, menedékházak felújítása, és természetesen a megfelelő üzemeltetésének biztosítása. Szeretnénk kivinni az embereket a természetbe, hogy ott hasznosan és egészségesen tölthessék a szabadidejüket” – mondta Vígh László kormánybiztos.

Hirdetés

Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke a most induló programmal kapcsolatban kiemelte: joggal ünnepelhet az idén 100 éves szövetség, hiszen hosszú idő után végre ismét nagyobb figyelem összpontosul a turistautak, illetve a szálláshelyek fejlesztésére.

„A Téry Ödön Program csak az első lépés a szabadidősporttal kapcsolatos beruházásoknál, hamarosan ugyanis egységes program indul a kerékpár-, a lovas- és a vízisportok létesítményeinek fejlesztésére” – tette hozzá Garancsi István.

A Magyar Természetjáró Szövetség elnöke július elején írt alá megállapodást Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyben kijelölték a kormány és a szövetség közötti együttműködés kereteit. Ennek egyik legfontosabb része a turizmus fejlesztéséhez szükséges állami tulajdonban lévő létesítmények felújítása és karbantartása.

Hirdetés

MTI fotó: Árvai Károly