U21: szervezett játék és döntetlen az olaszok ellen

Shares

U21_HUN_ITAA magyar válogatott valamivel közelebb állt a győzelemhez az olaszok elleni U21-es felkészülési mérkőzésen, de végül 0-0-ás döntetlennel ért véget a két csapat találkozója Telkiben.

Az Európa-bajnoki selejtező sorozat megkezdése előtt utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a magyar válogatott, az ellenfél az olaszok korosztályos csapata volt. Mindkét csapat bő keretet jelölt a találkozóra, a két szakmai stáb megállapodása szerint tizenegy cserelehetőségük volt a feleknek.

A magyar válogatott jól kezdte a mérkőzést, az első 20 percben labdabirtoklási fölényben futballozva irányította a játékot. Magasra feltoltuk a védekezésünket, már az olasz térfélen megpróbáltunk megzavarni az ellenfél játékosait és erőszakosan labdát szerezni. A taktikánk jól működött, a vendégek nem jutottak el a kapunk közelébe, igaz, a védekezésükön nem találtunk réseket, így bár voltak ígéretes támadásaink, igazán nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani. A félidő második felében kiegyenlítetté vált a játék, az olaszok ebben a periódusban néhány alkalommal már meg tudták játszani gyors támadóiakat, de kapura tartó lövést nem jegyezhettünk fel tőlük az első játékrészben. A vendégek kapusának sem kellett bravúrokat bemutatnia, a félidő hajrájában Mervó Bence 18 méteres lövésénél kellett egyet védenie.

A szünetben öt helyen változott a magyar válogatott összetétele (az olaszok négyet cseréltek), és Robert Kilin szövetségi edző a hadrenden is változtatott, 4-4-2-re állt át a csapat. A 49. percben egy olasz hibát kihasználva emberelőnyös helyzetben vihettük kapura a labdát, Kalmár Zsolt remek ütemben tette le Mervó Bence elé a labdát, aki a 16-oson belül belépett a védője elé, majd ziccerben a keresztlécet találta telibe. A 65. percben első komolyabb hibáját vétette a magyar védelem, ezt kis híján góllal büntette az olasz válogatott, de Marco Benassi közelről a felső kapufát találta el. A félidő második felében már valamivel többet kockáztattak a csapatok, de a védelmek jól zártak. A hajrában azért még szerezhettünk volna egy gólt, Kalmár Zsolt szép cselekkel fordult kapura, de lövését védte az olasz kapus. A lefújásig végül nem született gól, döntetlennel zárult a találkozó.

– Ma megvolt a játékosokban az a harciasság és az az agresszivitás, amit előzetesen vártunk, önbizalommal telve játszottunk Európa egyik legjobbja ellen, minden játékos hozzátette saját stílusát a jó játékunkhoz – mondta Robert Kilin a mérkőzést követően. – Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban pedig Mervó révén meg is nyerhettük volna a meccset, ez nem sikerült, ennek ellenére elégedett vagyok a látottakkal. Egyénileg megvan a potenciál a játékosokban, és ma megmutatták, hogy csapatként is jól tudnak együttműködni. Az elért eredmény mellett a csapat hozzáállása is nagyon jó volt a mai napon.

Magyarország-Olaszország 0-0

MLSZ.hu