Új cselgáncsterem a Csík Ferenc Iskolában

Shares

Kozmann György, 440

Új sportlétesítménnyel gazdagodott a budapesti Csík Ferenc Általános és Középiskola. A 80 négyzetméteres cselgáncsterem átadásán résztvevő diákokat, pedagógusokat, vendégeket, sportolókat többek között Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár köszöntötte.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra: ahhoz, hogy szellemileg, fizikailag egészséges nemzedék nőjön fel, elképzelhetetlen a rendszeres mozgás, a sport.  Ebben segít a mindennapos testnevelés, s azok a létesítményfejlesztések, amelyek 2010-től elindultak az országban.

Ezek egyike a most átadott cselgáncsterem, amelynek megvalósításához hozzájárult a Magyar Olimpiai Bizottság és a kerületi önkormányzat. A tatami megvásárlását a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) finanszírozta.

Hirdetés

A legendás olimpiai bajnok úszóról elnevezett 140 esztendős múltra visszatekintő oktatási intézmény több sportolót nevelt, közülük a mai ünnepségen részt vett Bor Barna cselgáncsozó és Papp Márk hosszútávúszó, mindketten részt vettek a riói olimpián.

Kozmann György hangsúlyozta: minden iskola büszke lehet, ha ilyen kiváló sportolói vannak, akiket példaként lehet állítani a diákok elé.

Az iskolában 1992-ben alakult meg a Csík DSE, s ezen belül jött létre a cselgáncs szakosztály, melynek jelenleg 40 tagja van. Az új létesítmény révén még több fiatal választhatja helyben ezt a sportágat és a többi iskolából is várják a judózni vágyó fiatalokat.

(EMMI)