Új egységek formálódnak a második ifjúsági válogatóra

Shares

Hajdu JonatanAz idei nyár sem múlik el Szegeden kiemelkedő világverseny nélkül. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a májusi világkupa után, július 17. és 20. között rendezi meg az ifjúsági és U23-as világbajnokságot. Az ifjúsági korosztály második válogatójára ezen a hétvégén kerül sor a Maty-éren.

Az utánpótlás korosztály számára fontos felvonás következik a hétvégén: szombaton és vasárnap a szegedi Maty-éren rendezik meg a második válogatóversenyt a július 17. és 20. között megrendezésre kerülő szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságra. Hüttner Csaba ifjúsági vezetőedző a versenyt követően jelöli ki a június végi Mantes-en-Yveliness-i korosztályos kontinensviadalon, valamint a júliusi szegedi világbajnokságon induló magyar csapatot.

„Átfedések nem lesznek, hiszen az elmúlt éveknek megfelelően az idén is B-egységekkel képviseltetjük magunkat az Európa-bajnokságon, és a legjobbak állhatnak majd rajthoz a világbajnokságon. Így próbálunk meg minél több fiatal számára versenylehetőséget biztosítani, támogatni őket a nemzetközi rutin megszerzésében – mondta Hüttner Csaba. – Az első válogatóhoz képest több számban is változások lesznek majd, női K-1 500 méteren ezúttal rajthoz áll a múlt héten a nanjingi ifjúsági olimpiára indulási jogot szerző Homonnai Luca, aki a győri Takács Tamarával K-2 500 méteren is szerepel majd. Férfi K-2 1000 méteren Gergely Olivér ezúttal Koleszár Mátyással száll vízre, C-2 1000 méteren pedig Hajdu Jonatán Balla Leventével vág neki a válogatónak. Hajdu Jonatán tehetségével, tudásával kitűnik a jelenlegi mezőnyből, ám csak a válogató után döntöm el, hogy duplázhat-e a világbajnokságon. A válogatón nagy csatákban ezúttal sem lesz hiány, a nőknél és például férfi K-1 200 méteren is igazi ki-ki harcok várhatóak. Utóbbi számban példának okáért Nádas Bence a világbajnoki címvédő Birkás Balázst győzte le az első válogatón, így nyilvánvalóan nem lefutott még ez a versenyszám sem.”

Hirdetés

Csabai Edvin szakmai igazgató is megerősítette, az idén rendkívüli figyelem hárul az utánpótlás korosztályra, hiszen óriási tehetségei, ígéretes versenyzői vannak a magyar kajak-kenu sportnak.

„Az év elején szakmai szempontok alapján úgy határoztunk, hogy az augusztusi moszkvai felnőtt világbajnokság után a hazai rendezésű, szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság a második legfontosabb esemény fiataljaink számára. A felnőtt mezőnyben már nagy sikereket elérő versenyzőink közül többen is főversenyként kezelik ezt az eseményt, így minden bizonnyal júliusban ott láthatjuk majd a rajtban Dudás Miklóst, Dombvári Bencét, Khaut Kristófot vagy Kárász Annát, sőt, más nemzetekből is érkeznek majd sztárversenyzők a szegedi pályára. A Maty-éren ezen a hétvégén az ifjúsági versenyzők kerülnek reflektorfénybe, és az erőviszonyok alapján a franciaországi Európa-bajnokságon és a júliusi világbajnokságon is rendkívül erős magyar csapat állhat majd rajthoz.”

MKKSZ