Új magyar ökölvívó karrier indul pénteken, Nevadában?

Shares

box_Nemesapáti Norbert, 440, Feja PromotionNemesapáti Norbert (Feja Promotion)

Pénteken éjjel a nevadai Fallonban bemutatkozik amerikai ringben is feltörekvő ökölvívónk, Nemesapáti Norbert. A hibátlan mérlegű (14-0-0, 13 KO/TKO) 18 esztendős budapesti versenyző június közepén kötött három éves szerződést az egyik ismert amerikai promóciós irodával, a DiBella Entertainmenttel, így jöhetett létre az első tengerentúli küzdelme, melynek során a nagyközépsúlyú (76,2 kg) tehetség a Puerto Ricó-i származású Jason Escalerával (14-2-1; 12 KO/TKO) méri össze erejét.

Nemesapáti, és nevelőedzője, Feja Tibor közel két hete Las Vegasban tartózkodik, ahol a világsztár Floyd Mayweather Jr. privát edzőtermében készülnek. „Ma már azt mondhatjuk, hogy az átállás tökéletesen alakult. Nem is az időeltolódás okozott nehézséget, hanem az itteni levegőhöz és hőmérséklethez való akklimatizáció” – fogalmazott Feja Tibor, a bokszoló mellett menedzserként is tevékenykedő szakember.

Hirdetés

„Fantasztikus dolog, hogy kis srácként egy álom valóra válik” – jelentette ki Nemesapáti Norbert. „Bő fél éven belül a második olyan helyen járok, járunk, ahol világklasszisok edzenek. És tudom, hogy otthonról milyen nehéz kitörni, és eljutni ide. Előbb Freddie Roach terme Los Angelesben, most pedig a Maywether Gym Las Vegasban… Élvezem minden másodpercét ennek a közegnek, ráadásul hamar befogadtak itt is.”
Az ellenféllel, és a pénteki mérkőzéssel kapcsolatban Nemesapáti a következőket mondta. „Escalera jön előre, mint a mérgezett egér, és ezt imádom. Nem kell majd keresnem a ringben, hanem találkozunk középen, és harcolni fogunk tetőtől talpig. Szeretem az ilyen típusú harcokat. Ez a küzdelem a kezdő gongszótól kezdve izgalmas lesz.”

Nemesapáti mindössze 16 évesen debütált a profik között, méghozzá egy négymenetes, pontozásos győzelemmel. Azóta 13 alkalommal lépett szorítóba, és minden meccsét kiütéssel abszolválta. A nemzetközi szaksajtó a magyar bokszolónak szegezte a kérdést, hogy meglesz-e a 14. kiütéses győzelem: „Igen, ez a terv!” – válaszolt Norbi. Gyorsan felfigyeltek rá a tengerentúlon, talán a reméltnél is hamarabb. „Ez egy valóra vált álom, hogy az USA-ban, ráadásul az ESPN kamerái előtt debütálhatok. Nagyon hálás vagyok, hogy Lou DiBella biztosította nekem ezt a lehetőséget, ám ez csak a kezdet. Úgy érzem, hogy Lou és a csapatom elhozza nekem a világbajnok címmérkőzést három éven belül. Én vagyok a nagyközépsúly jelene és jövője, s ezt mindenki meg fogja látni péntek este.”

Az amerikai gálát Magyarországon a Digisport2 csatorna élőben sugározza, így a hazai bokszrajongók sem maradnak le Nemesapáti Norbert tengerentúli bemutatkozásáról.

Hirdetés

(mno.hu)