Új országos csúcs 60 gáton

Shares
Fotó: Mérei László/atletika.hu

Fotó: Mérei László/atletika.hu

A Fedett pályás Atlétikai bajnokság vasárnapi versenyein – amelyen 15 számban avattak bajnokot – a gátasoké volt a főszerep.

Rögtön a program elején, a 60 méteres férfi gátfutás első előfutamában Baji Balázs 7,55 mp-es idővel megjavította a Kiss Dániel „társbérletben” tartott eddigi országos csúcsot (7,56 mp). A futásával a világranglista ötödik helyére előrelépett békéscsabai atléta a döntőben 7,62-vel győzött.

– Szerettem volna jól futni a mai napon, de ennyire nem hittem volna, nagyon örülök az első futásomnak – mondta az eredményhirdetés után a leggyorsabb magyar gátas. – Úgy néz ki, hogy ebben a szezonban a Syma csarnok és a budapesti versenyzés mindig meghozza a váratlant. Az elmúlt hétbe kénytelenek voltunk kicsivel több munkát beletenni, mint amit egy verseny előtt szoktunk, mert a versenyeim eddig úgy jöttek sorba, hogy nem igazán volt idő a mennyiségi munkára. Egy kicsivel többet dolgoztunk. ezért nem nagyon tudtam, hogy mire számíthatok ma. 

Ezért nagyon rácsodálkoztam erre az időre. Úgy éreztem, hogy a futás hibátlan volt, a rajt után az összes gát nagyon jól jött. Igazából ilyen a gátfutás, sikerült lazán egy jól eltalált futást végig vinni. Meg kell találni az erő és a technika összhangját és abban a futásban ez egyszerűen sikerült. A döntőben nyilván szerettem volna egy kicsivel többet kihozni magamból, ez együtt járt hibákkal, de minimális hibákkal. A 7,62 is jó idő, összességében az 55 és 62 nem rossz eredmény. Már az első futásnál is jót akartam futni, jó állapotban és jó formában vagyok, nem kell magamat nagyon féltenem, így mindkettőt végig akartam csinálni, sikerült is. Még Madridban és Jablonecben állok rajthoz a fedett VB előtt.

Jó döntőt vívtak a hölgyek is 60 gáton. A fináléban. Kerekes Gréta négy századra megközelítve a fedett vébé szintet, 8,18 másodperccel ért elsőként célba, mögötte klubtársa, az első éves up. korú Kozák Luca 8,23-at futva megjavította Siska Xénia korosztályos csúcsát (8,28 – 1979). Két eddigi rekordot is megjavított az ARAK női 4×400 méteres, ifjúságiakból álló váltója. A Mátó Sára, Punk Adrienn, Darabos Aliz, Budai Boglárka összeállítású csapat 3:50,79 perces eredménnyel új junior és ifjúsági csúcsot ért el.

Második napi győzelmével öt versenyző duplázott az élen: Vindics Balázs (800 m 1:50,08 – 1500 m; Galambos Tibor (távolugrás 744 cm – hármas); Kéri Bianka (400 m – 800 m 2:07,42 perc); Kószás Kriszta (1500 m – 3000m 9:48,88 perc); Zsivoczky-Farkas Györgyi (magasugrás 183 cm – távol)

– A távolugrásnak örültem is, meg nem is. Úgy érzem, hogy már egy picivel több van benne – foglalta össze „zsúfolt” hétvégéjét a Bp.Honvéd fedettpályás világbajnokságra készülő összetett versenyzője. – A múlt heti betegségem után igazából örülök az eredménynek, még technikailag kell egy kicsit helyrerázni, a deszkával vannak problémáim. Összességében bíztató volt, a 622 cm fedett egyéni csúcsom.

Forrás: atletika.hu