Újabb négy aranyérem a maratoni kajak-kenu Eb-ről

Shares
Dóri Bence Balázs két lengyel kenus között állhatott fel a dobogó tetejére

Dóri Bence Balázs két lengyel kenus között állhatott fel a dobogó tetejére

Újabb négy magyar aranyérem született a pontevedrai maraton Európa-bajnokság második napján. Ifjúsági és U23-as versenyzőink ezzel 11 érmet szereztek. Szombattól a felnőttekért szoríthatunk. 

Martinkó Gábor poénja mindent elmond a maraton Európa-bajnokság eddigi teljesítményéről. „Úgy tűnik, a középső rúdról nem lehet levenni a magyar zászlót, ezért muszáj mindent megnyernünk” – mondta az újpestiek kenus edzője.

És bizony fiataljaink majdnem teljesítették a „mindent visz” kategóriát, hiszen a pontevedrai kontinensviadal második napján is sikerült négy aranyérmet bezsebelniük.

Az ifjúsági lány K-2-ben Nagy Viktória Fruzsina és Korsós Zsófia diadalmaskodott. A belgák párosával közösen gyorsan elléptek a mezőnytől és végig fej-fej mellett haladtak. A magyar páros többször is próbálta a belgákat ledobni a vízről, ami nem sikerült, csak az utolsó forduló után tudtak lendületes hajrával meglépni.

„Jó volt látni a lányok tudatos versenyzését és nagyon sajnáltam másik párosunkat, Balogh Zsófiát és Tófalvi Viktóriát, akik sajnos rosszul helyezkedtek a rajtnál és minden energiájukat felemésztette a felzárkózás. Az utolsó körre feljöttek a harmadik-negyedik helyre, de a hajrában a dánok jobbnak bizonyultak náluk, pedig megérdemelték volna a bronzérmet” – mondta Weisz Róbert, a magyar csapat vezetője.

Az ifjúsági fiú kajakpárosok között a Lukács István, Obert Ákos páros diadalmaskodott. A táv elején egy négyes boly tagjaként ellépett mindkét magyar egység, majd egy robbantást követően leszakadt a bolytól a végül negyedik helyen záró Czuffer Attila és Bene Ákos. Oberték az utolsó futás után léptek meg a mezőnytől, s nyerték meg a versenyt a spanyol és portugál páros előtt.

„Kemény verseny volt, de ügyesen helyt álltak a fiúk, akik jól oldották meg a fordulókat és a futószakaszokat egyaránt” – adott jellemzést Weisz Róbert, aki a nap legtaktikusabb versenyeként beszélt az U23-as Petró Ádám győzelméről férfi kajak egyesben.

„Hatalmas versenyt vívtak a fiúk. A második kör elejéig még Máthé Krisztián vezetett egy öt-hat tagú bolyt, ám a futásnál a dánok versenyzője meglökte őt, nekiesett a kordonnak és beszakadt a hajója eleje, amelyen folyamatosan jött be a víz. Petró Ádám sokáig a dánok két versenyzőjével viaskodott, majd egy robbantást követően elköszönt egyik riválisától. Az utolsó futószakasz igazi izgalmakat hozott. Ádám összeakadt a dánnal, aki ettől elesett, a mi fiúnknak pedig át kellett ugrania a keresztben fekvő kajakját. Itt, valamint az utolsó vízre szállásnál annyi előnyt szedett össze, amellyel meg tudta nyerni a viadalt. Mindent beleadott. A balszerencsés Máthé Krisztián pedig a hatodik helyet szerezte meg” – mondta a szakember.

Az U23-as C-1-esek között Dóri Bence Balázs nyakába került az aranyérem, míg a másik magyar, Nagy Gergely a negyedik lett.

„Mindkét kenusunk rosszul rajtolt, majd pár száz méter megtétele után Bence egészen jó pozíciót szerzett és végig a lengyelekkel csatázott. Az utolsó futószakaszt követő hajrára benne maradt a legtöbb, sikerült robbantania és megnyerni az aranyat” – mondta Weisz Róbert.

Az ifjúsági C-2-esek versenyében nem született magyar érem. Gallai Márk és Adolf Balázs a negyedik, Horváth Dávid és Bács Márton a nyolcadik lett.

MKKSZ