Újabb ötgólos Fradi-győzelem

Shares

Nagy DominikA Ferencváros a hazai első mérkőzés után a keddi, idegenbeli visszavágón is 5-0-ra győzött a másodosztályú Csákvár ellen, így 10-0-s összesítéssel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe.

A 27. percben Kukuruzovic kapott labdát a tizenhatos előtti területen, egy ügyes testcsellel becsapta a védőjét, majd középről, 19 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (0-1).

A 33. percben egy szögletet követően Vladan Cukic még le is tudta venni a labdát a kaputól 10 méterre, majd estében a hálóba lőtt (0-2).

A 44. percben Kukuruzovic adott „forintos” labdát a felezővonalról Nagy Dominiknak, aki lefutotta védőjét, majd higgadtan a bal alsóba lőtt (0-3).

Az 53. percben Ugrai Roland lépett ki ziccerben a bal oldalon, elhúzta a labdát Gelei mellett, majd higgadtan a hálóba gurított (0-4).

A 77. percben Nagy Dominik lépett ki ziccerben, balra eltolta a labdát a kilépő Gelei mellett, majd az üres kapuba gurított (0-5).

– Nagyon örülök, hogy ötször is betaláltunk, kétszer pedig én is eredményes tudtam lenni – mondta Nagy Dominik a fradi.hu-nak. – Mindkét találatom előtt nagyon szép passzt kaptam a csapattársamtól, a gólom után rögtön mentem is megköszönni az aszisztot. Az a célom, hogy amikor lehetőséget kapok, mindig bizonyítani tudjak. Azért dolgozom, hogy ismét ott legyek az NB I-es meccskeretben, később pedig a kezdőcsapatban számítsanak rám a bajnokságban is.

Az összecsapás után Thomas Doll is elégedetten nyilatkozott.

 Nagyon jó futballt mutattak be ma a fiúk – kezdte Doll a fradi.hu-nak. – Nem volt könnyű ilyen időjárási körülmények között játszani, de mindenki maximálisan bizonyítani akart, ezért elégedett lehetek a játékosaim teljesítményével. Az első félidőben kimaradt néhány lehetőség, de sikerült szép gólokat is szereznünk. Volt néhány kontralehetősége a csákváriaknak, ami benne van a futballban, de végig irányítottuk a mérkőzést. Örülök, hogy magabiztosan jutottunk tovább.

A nap másik negyeddöntős mérkőzésén, az egyaránt másodosztályú Szolnok és Kisvárda összecsapásán döntetlen született, így az első találkozón győztes szolnokiak jutottak be a legjobb négy közé.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágók:

Csákvár (II.)-Ferencváros 0-5 (0-3)
Gól: Kukuruzovic (27.), Cukic (33.), Nagy Dominik (44., 77.), Ugrai (53.)

Továbbjutott: a Ferencváros kettős győzelemmel, 10-0-s összesítéssel.

Szolnoki MÁV FC (II.)-Kisvárda (III.) 1-1 (1-0)
Gól: Vári Barnabás (7.), ull. Bouard (73.)
Kiállítva: Kardos Norbert (42., Kisvárda)

Tj.: a Szolnok 4-2-es összesítéssel.

Szerdán játsszák:
Újpest FC-Gyirmót (II.) 18.00 (az első mérkőzésen: 0-0)
PMFC-Matias – Videoton 18.00 (1-2)

MK-elődöntő:

Április 7., kedd, 18.00

Szolnoki MÁV-Ferencvárosi TC

Visszavágó:
Április 29., szerda, 18.00

Ferencvárosi TC-Szolnoki MÁV

Fradi.hu/MTI