Újdonságokkal rajtol szerdán a hokiszezon

Shares

MOL Liga logo.inddAz újonnan csatlakozó Debrecennel, valamint a korábbinál lényegesen bőségesebb közösségimédia-megjelenéssel rajtol szerdán a jégkorong Mol Liga hetedik szezonja.

Amint az a 2014/15-ös sorozat hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: az Érsekújvár (Nové Zámky) szeretné megvédeni címét, az előző idényben finalista Brassó, valamint a magyar bajnok Dab.Docler, a Miskolc és a friss Román Kupa-győztes Csíkszereda pedig a döntőbe jutást tűzte ki célul.

 

A Ferencváros – amelynek szakosztályvezetője, Almássy Kornél bízik benne, hogy a 2017-es év végére már lesz saját pályájuk –, az Újpest és a mezőnyhöz most csatlakozó, a 227-szeres válogatott Ladányi Balázzsal erősített Debrecen a rájátszásba kerülésért harcol. A hajdúságiaknál cél még az is, hogy a városban megszerettessék a hokit, és minél több szurkolót csalogassanak ki a mérkőzésekre. Ebben segíti őket a helyi Tankcsapda együttes, amelynek tagjai a budapesti sajtótájékoztatón is megjelentek, és ott lesznek a pénteki hazai rajton is.

Hirdetés

Kerey Péter ligaelnök elmondta: a romániai Galac és a szlovákiai Homonna is érdeklődött a Mol Liga iránt, ám a komoly feltételeknek egyelőre nem tudtak megfelelni, így elhalasztották a belépésüket. Hozzátette, február-március táján lehet aktuális, hogy mely csapatok kívánnak jövőre csatlakozni, de nekik mindenképpen meg kell győzniük a mostani résztvevők többségét, hogy belépésükkel emelkedik a színvonal és a nézettség.

Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke kiemelte: minden eddiginél erősebb a Mol Liga, érthető, ha egyre többen szeretnének belépni, és van reális alapja a létszámbővítésnek. A névadó szponzor képviseletében Kelenvölgyi Ágnes szponzorációs vezető jelezte: keresik a magyar szervezésű nemzetközi ligába a határon túli csatlakozókat, de a szakmai kérdésekbe nem szólnak bele.

A február elsejéig tartó alapszakaszban minden csapat három oda-vissza kört játszik. Az első és második helyezett egyből az elődöntőbe jut, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel küzd meg a négy közé kerülésért. Az elődöntő február 17-én, a finálé március 7-én rajtol. A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak.  Amennyiben a playoffban a rendes játékidőben döntetlen az állás, akkor az első gólig folytatják a meccset.

Hirdetés

A csapatokban az eddigi öt helyett hat légiós szerepelhet találkozónként. A magyar bajnok a Mol Ligában legjobb helyezést elérő magyarországi csapat lesz.

A bajnokságnak saját honlapja indul Molliga.eu címen. Minden találkozót közvetítenek az interneten elérhető Mol Liga TV-n vagy a Digi Sporton. Ezenkívül mobil applikáción, a Facebookon és a Twitteren is jelen lesz a liga.

(MTI)