Újra ippont ér két vazari a cselgáncsban

Shares

A régi rendszerhez visszatérve a cselgáncsban újra ippont, azaz győzelmet eredményező akciót ér, ha egy versenyző két vazarit gyűjt be.

A judoinfo.hu vasárnap számolt be a nemzetközi szövetség legfrissebb szabályváltozásairól, hozzátéve, hogy a pontszámítás megmarad: a korábban jukónak ítélt akciókért is vazarit ad a bíró, ahogyan az uke (a támadást fogadó ellenfél) két karra vagy két könyökre érkezéséért is vazari jár. Ugyancsak vazarit adnak az olyan dobásra, amelynél karra, könyökre, majd rögtön utána hátra érkezik az uke.

Fontos változás az aranypont esetében, hogy az csak technikai ponttal (vazari vagy ippon), illetve leléptetéssel (direkt leléptetés vagy harmadik intés) érhet véget. Vagyis például, ha az egyik versenyzőnek nem volt még intése a mérkőzés során, akár kettőt is kaphat a ráadásban, azzal még nem veszítheti el a küzdelmet.

Az ippon alaposabb körülírása (négy fontos kritériumnak kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy a bíró ippont ítélhessen):
1. megfelelő gyorsaság,
2. megfelelő erő,
3. az uke a hátára érkezik,
4. torinak a dobást a földre érkezésig kontrollálnia kell.

Ha nem teljesül mind a négy kritérium egyszerre, a bíró legfeljebb vazarit adhat.

Súlyosan büntetik a jövőben a „judoellenes” megnyilvánulásokat, a „negatív judóért” például akár kettős leléptetésre is sor kerülhet, vagyis egy mérkőzés mindkét résztvevőjét vesztesnek ítélhetik. Ilyen esetekben az IJF akár az egész versenyről kizárhatja a leléptetett versenyzőket.

Szabályváltozások a tokiói olimpia előtt