Újra röplabdaláz Békéscsabán

Shares

Megújult kerettel kívánja folytatni az előző évek sikersorozatát a Linamar-Békéscsabai RSE női röplabdacsapata, mely nemcsak a bajnoki és Magyar Kupa-címét szeretné megvédeni, hanem a nemzetközi porondon is kimagaslóan akar szerepelni.

A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, a 2017/18-as szezon során az NB I-ben, a Magyar Kupában, a Bajnokok Ligájában és a Közép-Európai Ligában (MEVZA) indul az együttes, és legalább 70 mérkőzést fog játszani.

Baran Ádám, az egyesület elnöke komoly célokat fogalmazott meg, ugyanis azon túl, hogy ismét az első helyen szeretnének végezni a bajnokságban és a hazai kupában, a MEVZA-ban minimum döntőt játszanának, míg a Bajnokok Ligájában bizonyítani kell, hogy felzárkóztak Európa élvonalához.
Az új játékosokról szólva az elnök kiemelte a horvát válogatott Lucija Mlinart, aki a nyitásfogadó-ütő posztra érkezett, valamint Dobi Edina centert, aki 10 év külföldi légióskodás után tért vissza Magyarországra. Baran megemlítette még a szlovák Barbora Kosekova feladót, akitől a szakvezetés azt várja, hogy méltó utóda lesz a nyáron távozott Tálas Zsuzsannának. Az elnök jelezte, napokon belül érkezik még egy nyitásfogadó játékos is Békéscsabára.

Hirdetés

Szarvas Péter polgármester úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat, ahogy eddig, ezt követően is támogatni fogja a klubot, s szerinte az újabb sikerekhez garanciát jelentenek a klub új igazolásai. A sportág jövőjéről szólva azt emelte ki, hogy gondoltak az utánpótlásra is, amit bizonyít, hogy kormányzati támogatással a közeljövőben beindul a Békéscsabai Röplabda Akadémia, mely az ország első ilyen jellegű utánpótlásnevelő-műhelye lesz.

Dobi Edina, a szeptemberi Európa-bajnokságon szerepelt magyar válogatott egyik erőssége arról beszélt, hogy mindig is azt tervezte, ha hazatér, akkor Békéscsabán szeretne játszani. Eddigi tapasztalatairól szólva elmondta, hogy profi körülmények várták, miután a nyáron távozott az Azeryol Bakutól, és a csapattársai nevében kijelentette: az eddigieknél is jobban kívánnak teljesíteni.

Szombaton 18 órakor a Gödöllő ellen a bajnokságban, kedden este 18-tól az olasz tavalyi BL-döntős Conegliano ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében is megmérettetik a csapat.

Hirdetés

– Olaszként különleges élmény lesz olasz csapat ellen meccselni – jegyezte meg Alberto Salomoni vezetőedző. – A címek megszerzése mellett abban is bízom, hogy idén taktikailag és technikailag is sokat fejlődik majd a csapat.

Forrás: BEOL/MTI

Kisorsolták a selejtező csoportbeosztását

A magyar férfi röplabda-válogatott Ukrajna, Macedónia és Svájc ellen lép pályára a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőjében.

Az európai szövetség (CEV) honlapja alapján a magyar férfiválogatott 2018 augusztusa és 2019 januárja között vívhatja ki az Eb-részvételt, míg a női csapat társrendezőként biztosan ott lesz a két év múlva esedékes kontinensviadalon.

A férfiaknál az első helyen végzők, valamint a hét csoport öt legjobb másodikja szerepelhet az Eb-n úgy, hogy az öt négycsapatos csoportban az utolsó helyezettek ellen elért eredmények nem számítanak bele a legjobb másodikok közötti összevetésbe. Minden együttes kétszer mérkőzik egymással.

A férfi Európa-bajnokságot Franciaországban, Szlovéniában, Belgiumban és Hollandiában, míg a női Eb-t Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban és Törökországban bonyolítják le.

Mindkét nemnél 24 csapat vehet részt a kontinenstornán, a négy-négy házigazda mellett az idei Eb-k első nyolc helyezettje is biztosan ott lesz a következő viadalon.

A férfi röplabda Eb-selejtező játéknapjai:
1. forduló: 2018. augusztus 15.
2. forduló: 2018. augusztus 18-19.
3. forduló: 2018. augusztus 22.
4. forduló: 2018. augusztus 25-26.
5. forduló: 2019. január 5-6.
6. forduló: 2019. január 9.

(MTI)