Ungvári Attila győzelme Casablancában

Shares

Ungvári AttilaUngvári Attila nyerte a 81 kilósok küzdelmét a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs versenysorozatába tartozó African Openen, Casablancában.

A judoinfo.hu szaklap tájékoztatása alapján a ceglédi dzsúdós négy meccset vívott a 27 fős mezőnyben, s ellenfelei egyetlenegy akciót sem tudtak végrehajtani rajta.

Ebben a súlycsoportban jelenleg három magyar is olimpiai szereplésre jogosító helyen áll a kvalifikációs rangsorban: Csoknyai László, Krizsán Szabolcs és Ungvári Attila közül azonban csak egyikük léphet majd tatamira az augusztusi riói játékokon. Most Csoknyai áll a legjobban, ő a 12. 936 ponttal, míg Krizsán a 23. 647 ponttal, Ungvári pedig a 27. 590 ponttal.

„Most végre úgy ment a judo, ahogy annak mennie kellett, és nagyon jó érzés újra ilyen komoly nemzetközi versenyt nyerni. Rióra eddig nagyon rágörcsöltem, tán jobban, mint kéne, mostantól viszont lazábban állok a versenyekhez. Még nem mondtam le az olimpiáról, és ha visszaérek a válogatott edzőtáborába, akkor ott eldől, melyik versenyeken indulok a közeljövőben” – nyilatkozta az MNO-nak Ungvári Attila.