Ungvári Miklós olimpiai bajnok lehetett volna!
– Erős a magyar cselgáncs válogatott, ezért is elmondhatjuk, ez az Európa-bajnokság, amit 32 év után ismét nekünk ítéltek, valahol járt ennek a sportágnak. Más kérdés, hogy edzőinknek és versenyzőinknek is van még mit tanulniuk a diplomáciát illetően. Ami engem illet, személy szerint Joó Abigéltől és Csernoviczki Évától várom a legtöbbet – mondta az első, magyar Európa-bajnoki cím szerzője, Tuncsik József, aki korábbi bajnokaink társaságában szintén részt vett az Eb-t felvezető, exkluzív sajtótájékoztatón.
Az olimpiai bronzérmet is magáénak mondható Tuncsik Józseffel Budaörsön sikerült hosszabban is elbeszélgetni. Először a kezdetek kerültek szóba.
– Erős sem lesz valaki csak azért, mert néhányszor látott súlyemelő versenyt.
Mi hatan voltunk testvérek, s bár mire beállhattam volna igazán keményen dolgozni, már elvették édesapám huszonnégy hektár földjét. Így is akadt tennivaló bőven a házi gazdaságban, meg is csináltam mindent. Már ekkor borzasztóan erős voltam.
– Később kőműves tanuló lett, ott sem nagyon kímélhette magát.
– 1964-ben meglógtam otthonról, így kerültem Budapestre, a XIII. kerületbe, a 207.sz. Rózsa Ferenc Állami Nevelő Intézetbe. Saját tornaterem hiányában Sepsi Attila testnevelő tanárunk közölte: mindenki keressen magának sportklubot. Így jutottam el a közeli Budapesti Honvédba, a Dózsa György út Lehel út sarkára, ahol először az ökölvívókhoz kerültem, majd a birkózók következtek, ahol Varga János és társai zseniális dolgokat mutattak be, viszont sosem volt játék. Amikor azután betévedtem a cselgáncsozókhoz, mindjárt tudtam, jó helyen vagyok. Az ajándék csokikat rendre szétosztottam, közben játszva tanultam meg a sportág alapelemeit.
– Egészen fiatalon már a válogatott keretbe is behívták.
– Az 1968-as, pozsonyi légi katasztrófa gyakorlatilag elvitte a magyar cselgáncs válogatottat. Az új csapat építésénél már engem is figyelembe vettek. Hullámzó eredmények után 1972-ben már biztos utazónak számítottam. München előtt azután az utolsó, a Jégszínházban megtartott edzésen a jégre fektetett gyékényen megcsúsztam és combnyaktörés lett a vége. Ugrott az olimpia és a következő fél év is. Ezután két Eb-n is indulhattam, de rossz formaidőzítés miatt kiestem.
– A montreali olimpiára sem mindennapi előzmények után jutott ki.
– Előre megmondták, csak akkor visznek ki Montrealba, ha Kijevben az Eb-n első leszek. Mindössze annyi segítséget kértem, a kötelezők mellett hadd végezzem a saját edzésmunkámat, amiben Horváth István, az akkori kapitány nagyvonalúan támogatott is. Az út helyes volt, simán nyertem Kijevben, s ezzel én lettem a magyar cselgáncssport első Európa-bajnoka.
– Az olimpiára is nagy esélyesként utazott, ám aranyérem helyett csak bronzzal térhetett haza.
– Éveken keresztül gyakran készültünk együtt a kubaiakkal, akiknél az én súlycsoportomban szereplő Rodriguez túl jó megfigyelőnek bizonyult, hiszen saját fegyveremmel, a belső combdobással vert meg. Végül az első olimpiai érmet – egy bronzot – is én szereztem a magyar cselgáncssportnak.
– Ezután viszonylag hamar visszavonult.
– További hazai bajnoki címeket követően 1978-ban kijutottam a helsinki Eb-re, ahonnan egy bronzéremmel térhettem vissza. Szinte másnap leadtam a szerelésemet, egyidejűleg kineveztek a junior válogatott edzőjévé. 1981-ig álltam a juniorok élén, miközben a magyar cselgáncssportnak olyan kiválóságokat sikerült kinevelnünk, mint Bujkó Tamás, Fogarasi Dénes, Ozsvár András, Molnár Károly, Wágner József és mások. 1982-től a Paksi Atomerőmű SE edzője lettem – a későbbi olimpiai bajnok, Kovács Antal is a tanítványaim közé tartozott. A nagy sikerek ellenére egy idő után honvágyunk lett, s miután megérkezett helyettesemnek Hangyási László, elengedtek. Amire különösen büszke vagyok, az a cselgáncsnak az általános iskolák sportjába történt bevezetése, amiben oroszlánrészem volt.
– Budapest környékén egymás után alakította meg a cselgáncs szakosztályokat…
– Budaörs, Érd, Százhalombatta, Diósd, Budakeszi – mindenütt otthagytam a kezem nyomát; mára egyedül Százhalombattával nincs élő kapcsolatom. Civilben egyébként egy állatmenhelyet működtetek.
– Az edzősködés nem hiányzik?
– Bár bőven lenne még mondanivalóm, erre valahogy nem mutatkozik igény. Minden edző a maga útját járja, kicsit zárkózottak, kicsit féltékenyek is talán. Pedig több szem többet lát…
– Most, hogy kartávolságnyira vagyunk a Budapesten esedékes Európa-bajnokságtól, mindenképpen érdekel, miként látja a sportág helyzetét és a konkrét erőviszonyokat?
– Összességében jó nekünk ez a kontinensbajnokság. Egy ilyen rendezéssel mindenki csak jól járhat. Ami a szakmai részt illeti, nekem Joó Abigél tetszik a legjobban. A technikája jól fel van építve, minden lépése életveszélyt hordoz magában. Csernoviczki Éván is látszik a szakavatott felvezetés, ami nem véletlen, hiszen edző-édesapja is komoly cselgáncsozó volt korábban. Ráadásul Éva rendkívül küzdőképes versenyző, amit az olimpián is fényesen bizonyított. Ami Ungvári Miklóst illeti, ő ugyan ezüstérmet szerzett, ám szerintem ennél is több volt benne. A döntőben viszont csak törtrészét adta képességeinek, mintha megijedt volna. Pedig valós tudásával nyernie kellett volna!
