Ungvári Miklós ötödik, Gercsák Szabina hetedik

Shares

Zingg_UngváriMA 73 kilogrammos Ungvári Miklós ötödik, míg a  70 kilogrammos Gercsák Szabina hetedik lett a varsói cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A 36 éves, Londonban olimpiai ezüstérmes Ungvári a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a címvédő Rusztam Orujovval csapott össze, akit csak egyszer vert meg eddigi négy találkozójukon. A Rióban olimpiai második azeri dzsúdós – aki akkor az ötkarikás negyeddöntőben is jobbnak bizonyult Ungvárinál – ezúttal is fölényben volt, másfél percnél a földre döntötte a magyart, de a bíró visszavonta az először megítélt vazaarit. A háromszoros Európa-bajnok ceglédi versenyző nemsokára már két intésnél tartott, majd hat másodperccel a vége előtt megkapta a harmadikat is, ami az új szabályok szerint leléptetést jelentett.

„Nem tudtam ma igazán koncentrálni, és ha azt mondták volna előtte, hogy éremért küzdhetek, akkor elégedett lettem volna. Sajnálom ezt az érmet, az elődöntőben és a harmadik helyért is összejöhetett volna” – kesergett Ungvári Miklós a bronzmeccs után hozzátéve, a kettőből legalább az egyik mérkőzést meg lehetett volna nyerni.

Hirdetés

A 70 kilogrammosoknál vigaszágra került Gercsák Szabina délutáni első meccsén a svéd Anna Bernholmmal került szembe, akitől tavaly kikapott eddigi egyetlen meccsükön Zágrábban. A miskolciak 20 éves versenyzője – aki első felnőtt Eb-jén egy éve bronzérmet nyert – mindössze 21 másodpercet töltött a tatamin, ugyanis a skandináv ellenfél egy földharcban karfeszítéssel győzött. Így a korosztályos szinten olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gercsák hetedikként zárt Varsóban.

Az egyéni küzdelmek első két napja után a 18 fős magyar küldöttség egy éremnél tart a lengyel fővárosban, a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva csütörtöki harmadik helye révén. Pénteken további nyolc magyar lép tatamira a Torwar Arénában.

Női 63 kg, Európa-bajnok:
   Tina Trstenjak (Szlovénia)
2. Margaux Pinot (Franciaország)
3. Alice Schlesinger (Nagy-Britannia) és Kathrin Unterwurzacher (Ausztria)

Hirdetés

Női 70 kg, Európa-bajnok:
   Sanne van Dijke (Hollandia)
2. Giovanna Scoccimarro (Németország)
3. Marie Eve Gahie (Franciaország) és Barbara Matic (Horvátország)
….7. Gercsák Szabina

Férfi 73 kg:
   Hidajat Hejdarov (Azerbajdzsán)
2. Musza Moguskov (Oroszország)
3. Tommy Macias (Svédország) és Rusztam Orujov (Azerbajdzsán)
…5. Ungvári Miklós

Férfi 81 kg:
   Alan Hubecov (Oroszország)
2. Dominic Ressel (Németország)
3. Dominik Druzeta (Horvátország) és Aszlan Lappinganov (Oroszország)
Csoknyai László és Ungvári Attila helyezetlen

(MTI)