Ungvári ötödik, Karakas hetedik a cselgáncstornán

Shares
 Ungvári Miklós a belga Dirk van Tichelt elleni bronzmérkőzés után a férfi cselgáncsozók 73 kilogrammos súlycsoportjában, a riói nyári olimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 8-án. Ungvári Miklós kikapott, így az ötödik helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ungvári Miklós a belga Dirk van Tichelt elleni bronzmérkőzés után a férfi cselgáncsozók 73 kilogrammos súlycsoportjában. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ungvári Miklós ötödik lett 73 kilogrammban a riói olimpia cselgáncstornájának hétfői versenynapján, míg az 57 kilogrammos Karakas Hedvig a hetedik helyen végzett.

A 2012-es londoni játékokon 66 kg-ban ezüstérmes dzsúdós a harmadik helyért az Európa-bajnok, kétszeres vb-harmadik belga Dirk van Tichelttel csapott össze, akivel 1-1-re állt a különpárharcuk.

A fogáskereséssel telt első perc után a belga indított egy dobást, de Ungvárinak sikerült visszafognia. Ezután a 35 éves ceglédi cselgáncsozó próbált kezdeményezni, de egy elhibázott akció után a földre került, Van Tichelt pedig villámgyorsan lefogta, s karfeszítésért ippont kapott. Ezzel 3:11 percnél véget ért a találkozó.

Hirdetés

„Pont a földharc az erősségem, nem is tudom, hogy tudtam ilyen bután otthagyni a karomat. Azt gondoltam, meglesz ez a bronzérem, de sajnos nem tudtam kiharcolni itt a riói olimpián. Kicsit fáradtan érkeztem ide, de elegendő volt néhány nap, hogy kipihenjem magam” – mondta letörten Ungvári Miklós hozzátéve, hogy a helyezés csalódás neki és mindazoknak, akik segítették itt a menetelését. „Mindenki azt érezte, hogy benne van az érem, sajnálom. Összességében jó állapotban keveredtem ide az olimpiára, de lehettem volna egy kicsit élesebb.”

A háromszoros vb-harmadik és Európa-bajnok Ungvári negyedik olimpiáján így ötödik helyen zárt. Athénben 2004-ben és Pekingben 2008-ban helyezetlen volt, míg négy éve csak a döntőben szenvedett vereséget.

Férfi 73 kg, olimpiai bajnok:

Hirdetés

   Ono Sohej (Japán)
2. Rustam Orujov (Azerbajdzsán)
3. Lasa Savdatuasvili (Grúzia) és Dirk van Tichelt (Belgium)
5. Ungvári Miklós

[Customads id=646335]

Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig a hetedik helyen végzett hétfőn a riói olimpia cselgáncstornáján, miután elvesztette vigaszági mérkőzését.

A 2012-es londoni játékokon ötödik dzsúdós a türkmén Rusana Nurjavova és a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard legyőzése után kikapott a hazai közönség előtt szereplő, világbajnok Rafaela Silvától, így került a vigaszágra. Ellenfele a tajvani Lien Csen-ling volt, akivel eddig háromszor találkozott és kétszer vereséget szenvedett. Az ázsiai cselgáncsozó lengyel és amerikai riválison túljutva maradt alul az olimpiai második román Corina Caprioruval szemben.

Pár perces fogáskeresés után a 26 éves Karakas próbált dobást indítani, sikertelenül. Mindkét cselgáncsozó begyűjtött egy-egy intést, aztán a tajvani percei következtek. Előbb leszorítással kísérletezett, ezt még megúszta a világbajnoki harmadik magyar, aztán állásnál Lien egy jukót érő levitellel szerzett előnyt. Karakas továbbra sem tudott akciót bemutatni, a tajvani jól védte támadásait, így vereség és hetedik hely lett a vége. Lien a bronzéremért folytathatja.

Karakas sírva vonult le a tatamiról, edzője, Toncs Péter próbálta vigasztalni.

„Az 57 kilós mezőny nagyon erős, a nőknél talán a legerősebb” – mondta később a magyar dzsúdós. „A kijutottak közül 16-20 ember között ki lehetne osztani az érmeket. A tajvani lánnyal egyszer, az idei Mastersen küzdöttem, akkor vezetésről veszítettem. A taktikánk hasonló volt, mint akkor, ami szerintem működött is. Készültünk előre erre a combdobásra, vissza kell néznem, úgy éreztem talán sikerült kifordulni belőle, de megkapta a jukót” – idézte fel a meccs történéseit Karakas, hozzátéve, nem elégedett, mert éremért jött.

 Karakas Hedvig a tajvani Lien Csen-ling elleni mérkőzés után a női cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjának vigaszágán, a riói nyári olimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 8-án. Karakas Hedvig kikapott és így a hetedik helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Tamás

Karakas Hedvig a tajvani Lien Csen-ling elleni mérkőzés után a női cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjának vigaszágán. MTI Fotó: Kovács Tamás

Karakas előtt a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva is hetedik lett a cselgáncstorna nyitónapján.

Női 57 kg, olimpiai bajnok:

   Rafaela Silva (Brazília)
2. Sumiya Dorjsuren (Mongólia)
3. Macumoto Kaori (Japán) és Telma Monteiro (Portugália)
…7. Karakas Hedvig

(MTI)