Urbán: Egy év alatt megváltoztatom a magyar futballt

Shares

Urban_FlorianA negyvenszeres válogatott szerint Csányi Sándor szépen rendbe kapta a szövetséget, de a mellette lévő tanácsadók nem jók, ki kéne rúgni őket. 

Urbán Flórián a DIGI Sport híradóján keresztül azt üzente Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, hogy, miután Bernd Storckot menesztette, nevezze ki őt szövetségi kapitánynak. A korábban a Pápa és a Vasas edzőjeként is dolgozott szakember mindössze egy évet kér ahhoz, hogy megváltoztassa a magyar labdarúgást.

„Ha Pintér Attilát egy meccs, az Észak-Írország elleni vereség után azonnal eltávolította (Csányi Sándor MLSZ-elnök), akkor nincsen mellébeszélés, azonnal el kell most is küldeni a kapitányt. Ha jók az információim, Storck úr már a fiát is idehozta szövetségi edzőnek, aztán már valami barát is itt van az edzőképzésben, mindenki Storck úr körül forog. Ha az MLSZ-elnök meglépi, amit meg kell, akkor a kapitánynak mennie kell sürgősen. Ha nem, akkor saját magának kell lemondani. Azt is mondhatnám tisztelettel Csányi úrnak, itt a kamerában, hogy akik mellette voltak, nem biztos, hogy előrehaladtak. Vegyen oda maga mellé, egy év alatt a magyar labdarúgást megváltoztatom” – nyilatkozta Urbán Flórián a Sport 24-nek.

Forrás: Digisport