US Open: Wawrinka túlélte Evanst

Shares

wawrinka-us-open-2016-saturday1Az első hét végére kialakult a legjobb 16 mezőnye az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon. 

Szombaton egyedült Stan Wawrinka és Daniel Evans bonyolódott ötszettes mérkőzésbe. A 26 éves brit teniszező a harmadik játszmát rövidítésben nyerte meg és jutott 2-1-es előnybe, a negyedik szett végén ismét következett a tie-break, 6-5-nél Evansnek mérkőzéslabdája volt, ám a svájci hárította és végül 10-8-ra megnyerte a rövidítést. A döntő játszmában végül „elfogyott” a brit játékos. A szerva-röptét játszó Evans 63 alkalommal ment be a hálóhoz és 41-szer pontot is csinált az akcióból.

A kétszeres Grand Slam-győztes svájci teniszező következő ellenfele Ilja Marcsenko lesz, aki 2-1-re vezetett, majd az ausztrál Kyrgios sérülés miatt feladta a mérkőzést. Andrej Medvegyev és Alekszandr Dolgopolov után Marcsenko mindössze  a harmadik olyan ukrán teniszező, aki Grand Slam-tornán bejutott a legjobb 16 közé.

Nagy várakozás előzte meg a visszatérő és olimpiai döntőt játszott Juan Martin del Potro és David Ferrer összecsapását. A 11. helyen kiemelt spanyol teniszező azonban nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni, három játszmában kapott ki az argentin játékostól. Del Potro következő ellenfele Dominic Thiem lesz, a 8. helyen kiemelt osztrák játékos 23. születésnapján győzött a spanyol Pablo Carreno Busta ellen.

A 2009-es US Open-bajnok Del Potro utoljára 2012-ben jutott be az Amerikai Nyílt Teniszbajnokság negyeddöntőjébe. Négy évvel ezelőtt Novak Djokovics jelentette a végállomást, a szerb teniszező akkor 6:2, 7:6(3), 6:4 arányban győzött.

Thiem és Del Potro idén a madridi salakpályás tornán futott össze egymással, az első fordulóban az argentin játékos nyert 7:6(5), 6:3, arányban.

del-potro-2016-us-open-saturday1

A férfiak nyolcaddöntőjében a legérdekesebb összecsapásnak Kei Nishikori és Ivo Karlovic párharca ígérkezik. A világranglistán 7. japán és a 23. pozíciót elfoglaló horvát teniszező negyedik alkalommal játszik egymás ellen. 2-1 az állás Karlovic javára, igaz egy mérkőzést Nishikori kénytelen volt feladni. Két évvel ezelőtt Memphisben a japán teniszező nyert 7:6, 7:6 arányban.

Nishikori 2014-ben döntőt játszott a US Openen, a fináléban a horvát Marin Cilictől kapott ki sima három szettben. Karlovic a US Openen először jutott túl a 3. fordulón, a horvát játékos legjobb GS-eredménye a 2009-es wimbledoni negyeddöntő. Akkor a füves pályás tornán Roger Federer jelentette a végállomást Karlovic számára.

Bár az alsó ágon a papírforma szerint Murray – Wawrinka elődöntőre van a legnagyobb esély, kisebb szerencsével összejöhet egy Del Potro – Nishikori elődöntő is.

A nőknél a legjobb 16 között Karolina Pliskova és Venus Williams összecsapása ígérkezik a legizgalmasabbnak. A 10. helyen kiemelt cseh teniszező Grand Slam-tornán először jutott túl a 3. fordulón, Karolina Pliskova első három mérkőzésén még egyetlen játszmát sem bukott el Flushing Meadows-ban. Venus Williams 1997 óta mindössze kétszer hagyta ki a US Opent, Venus 2000-ben és 2001-ben nyerte meg a tornát, míg 1997-ben és 2002-ben a döntőben kapott ki. A tavalyi negyeddöntőben Serenától kapott ki 6:2, 1:6, 6:3 arányban.

Tavaly a kínai Zhuhai torna fináléjában Venus Williams 7:5, 7:6(6) arányban nyert Karolina Pliskova ellen. Venus 88. US Open-mérkőzésén lép pályára a cseh teniszezőnő ellen, az amerikai teniszező mérlege 72-15.

Kilencedik alkalommal játszik egymás ellen Petra Kvitova és Angelique Kerber, egymás elleni eddigi mérlegük: 4-4. A 2. helyen kiemelt német teniszezőnő – aki idén megnyerte az Ausztrál Opent, majd döntőzött Wimbledonban –, eddigi legjobb US Open eredménye a 2011-es elődöntő volt. Kerber öt évvel ezelőtt Samantha Stosurtól kapott ki a fináléban (6:3, 2:6, 6:2). A kétszeres wimbledoni győztes Petra Kvitova tavaly a US Openen először jutott be a legjobb nyolc közé, ám a negyeddöntőben 4:6, 6:6, 6:2 arányban kikapott a későbbi győztes Flavia Pennettától.

Visszatérva a két teniszezőnő egymás elleni eredményeire, kemény pályán az állás 3-2 Kvitova javára. A tavalyi WTA-világbajnokságon Kerber nyert 6:2, 7:6(3) arányban, majd idén a stuttgarti salakpályás elődöntőben is a. német lány győzött (6:4, 4:6, 6:2). Kvitova utoljára a két évvel ezelőtti FED-kupa fináléjában tudta legyőzni Kerbert.

3. forduló

Férfiak:

Novak Djokovics (szerb, 1.) – Mihail Juzsnyij (orosz) 4:2-nél Juzsnyíj feladta.
Kyle Edmund (brit) – John Isner (amerikai, 20.) 6:4, 3:6, 6:2, 7:6(5)
Jo-Wilfried Tsonga (francia, 9.) – Kevin Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:4, 7:6(4)
Jack Sock (amerikai, 26.) – Marin Cilic (horvát, 7.) 6:4, 6:3, 6:3
Rafael Nadal (spanyol, 4.) – Andrej Kuznyecov (orosz) 6:1, 6:4, 6:2
Lucas Pouille (francia, 24.) – Roberto Bautista Agut (spanyol) 3:6, 7:5, 2:6, 7:5, 6:1
Gael Monfils (francia, 10.) – Nicolas Almagro (spanyol) 6:4, 6:2, 6:4
Marcos Bahdatis (cipruis) – Ryan Harrison (amerikai) 6:3, 7:6(4), 1:6, 6:1
Dominic Thiem (osztrák, 8.) – Pablo Carreno Busta (spanyol) 1:6, 6:4, 6:4, 7:5
Juan Martin del Potro (argentin) – David Ferrer (spanyol, 11.) 7:6(3), 6:2, 6:3
Ilja Marcsenko (ukrán) –Nick Kyrgios (ausztrál, 14.) 4:6, 6:4, 6:1-nél Kyrgios feladta.
Stanislas Wawrinka (svájci, 3.) – Daniel Evans (brit) 4:6, 6:3, 6:7(6), 7:6(8), 6:2
Kei Nishikori (japán, 6.) – Nicolas Mahut (francia) 4:6, 6:1, 6:2, 6:2
Ivo Karlovic (horvát, 21.) – Jared Donaldson (amerikai) 6:4, 7:6(3), 6:3
Grigor Dimitrov (bolgár, 22.) – Joao Sousa (portugál) 6:4, 6:1, 3:6, 6:2
Andy Murray (brit, 2.) – Paolo Lorenzi (olasz) 7:6,(4), 5:7, 6:2, 6:3

Nyolcaddöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.) – Kyle Edmund (brit)
Jo-Wilfried Tsonga (francia, 9.) – Jack Sock (amerikai, 26.)
Rafael Nadal (spanyol, 4.) – Lucas Pouille (francia, 24.)
Gael Monfils (francia, 10.) – Marcos Bahdatis (cipruis)
Dominic Thiem (osztrák, 8.) – Juan Martin del Potro (argentin)
Stanislas Wawrinka (svájci, 3.) – Ilja Marcsenko (ukrán)
Kei Nishikori (japán, 6.) – Ivo Karlovic (horvát, 21.)
Andy Murray (brit, 2.) – Grigor Dimitrov (bolgár, 22.)

Nők:

Serena Williams (amerikai, 1.) – Johanna Larsson (svéd) 6:2, 6:1
Jaroszlava Svedova (kazah) – Shuai Zhang (kínai) 6:2, 7:5
Carla Suarez Navarro (spanyol) – Jelena Vesznyina (orosz, 19.) 6:4, 6:3
Simona Halep (román, 5.) – Babos Tímea (magyar, 31.) 6:1, 2:6, 6:4
Agnieszka Radwanska (lengyel, 4.) – Caroline Garcia (francia, 25.) 6:2, 6:3
Ana Konjuh (horvát) – Varvara Lepchenko (amerikai) 6:3, 3:6, 6:2
Karolina Pliskova (cseh, 10.) – Anasztázia Pavljucsenkova (orosz) 6:2, 6:4
Venus Williams (amerikai, 6.) – Laura Siegemund (német) 6:1, 6:2
Madison Keys (amerikai, 8.) – Naomi Osaka (japán) 7:5, 4:6, 7:6(3)
Caroline Wozniacki (dán) – Monica Niculescu (román) 6:3, 6:1
Johanna Konta (brit, 13.) – Belinda Bencic (svájci, 24.) 6:2, 6:1
Anastasija Sevastova (lett) – Katerina Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:1
Roberta Vinci (olasz, 7.) – Carina Witthoeft (német) 6:0, 5:7, 6:3
Leszja Curenko (ukrán) – Dominika Cibulkova (szlovák) 3:6, 6:3, 6:4
Petra Kvitova (cseh, 14.) – Jelina Szvitolina (ukrán, 22) 6:3, 6:4
Angelique Kerber (német, 2.) – Shelby Rogers (amerikai) 6:1, 6:1

Nyolcaddöntő:

Serena Williams (amerikai, 1.) – Jaroszlava Svedova (kazah)
Simona Halep (román, 5.) – Carla Suarez Navarro (spanyol)
Agnieszka Radwanska (lengyel, 4.) – Ana Konjuh (horvát)
Venus Williams (amerikai, 6.) – Karolina Pliskova (cseh, 10.)
Madison Keys (amerikai, 8.) – Caroline Wozniacki (dán)
Johanna Konta (brit, 13.) – Anastasija Sevastova (lett)
Roberta Vinci (olasz, 7.) – Leszja Curenko (ukrán)
Angelique Kerber (német, 2.) – Petra Kvitova (cseh, 14.)