Úton Rió felé – Szilágyi Áronnal Tokióig szerződött a Vasas SC

Shares
Vasas_Szilágyi Áron, 440, szerződés

Fotó: Vasas SC

A Vasas SC életében fontos eseménynek adott otthont a Pasaréti úton lévő Kovács Pál vívócsarnok. Ott írták ugyanis alá azt a szerződést, amelynek értelmében Szilágyi Áron a 2020-ban esedékes, tokiói olimpiáig a piros-kék klub kiemelt támogatását élvezheti.

A Vasas SC nyolcadik karvívó olimpiai bajnoka (Kárpáti Rudolf, Rajcsányi László, Kovács Pál, Delneky Gábor, Nemere Zoltán, Bujdosó Imre és Gedővári Imre után Szilágyi Áron) már az első lépéseket is jelenlegi klubjában tette meg az őt Pekingig irányító, első mestere, Gerevich György támogatásával. Gerevich tragikus halálát követően Somlai Béla készítette fel Áront, egészen 2015 nyaráig, így a londoni aranyérem felé is ő vezette tanítványát, aki jelenleg Decsi Andrással dolgozik, s változatlanul minden a Vasas SC-hez köti őt.

Markovits László klubelnök meggyőződéssel a hangjában jelentette ki, hogy Szilágyi Áron a klubhűség mintapéldája, ezért biztos volt abban, hogy a klub élversenyzői közül vele kötnek először hosszútávú szerződést.

Ferjancsik Domonkos világbajnok kardforgató, szakosztályelnök pedig azt hangsúlyozta, hogy a Vasas generációkon keresztül mindig a kiemelkedő vívók otthona volt, s ezt a tendenciát tovább erősíti Szilágyi személye, aki kitűnő összekötő kapocs a múlt és a jövő között.

Szilágyi Áron kinyilvánította, hogy számára a Vasas nem egyszerűen a klubja, hanem élee végéig otthona is egyben. „Ezért esett különösen jól, hogy a klubvezetés személyemmel kapcsolatosan a távolabbi együttműködés lehetőségeinek biztosítását már most fontosnak tartotta garantálni.“

A klub és az olimpiai bajnok kardvívó közötti szerződés ünnepélyes aláírásának mintegy ráadásaként átadták a PBT Fencing „A család az első – Vasas SC 2020“ gravírozású négy kardot, majd a JP Autó képviselője adott át 2017 végéig szóló használatra egy kecskeméti gyártású Mercedes-Benz CLA Shooting Brake típusú személygépkocsit.