Váczi Zoltán: Korrupciós háló szövi át a magyar futballt
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Lankás út vezet az apró családi házakkal ölelt péceli futballpályához, mely a Huszár utca végében, egy valódi kis katlanban fekszik. A gyepen Vasas-mezes edző adja az utasításokat, de nem visszhangzik minden szava, sehol egy kidagadt ér a fején, mint kollégái egy részétől megszokhattuk.
Irigylésre méltó higgadtsággal magyarázza el a bóják közti feladatokat Pécel- és Barca-mezes tanítványainak, az ötfős kis csapatnak. A tizenéves fiúk olykor fegyelmezett mozdulatokkal teljesítik is őket, persze van, aki lóg.
– Balázska, nyújtsunk, nyújtsunk, ne mással foglalkozzunk – szól a finom helyreutasítás, és a 9 éves megszólított enged. A mester dicsér, felment, de egyszer sem korhol, még a kabaréba illő megoldásoknál sem.
Pedig nem a híres kölni edzőképző különdíjasa, még csak sportpszichológiai képesítse sincs. Ő Váczi Zoltán, a 90-es évek cselgépe, a magyar Paul Gascoigne – játéktudása és alkoholfogyasztási teljesítménye a hasonlat alapja –, az egyik utolsó olyan középpályás, aki mert és tudott úgy a labdához nyúlni, hogy attól tátva maradt az ember szája. Megfordult számos NB I-es csapatban, a válogatottban, 36 évesen is hívták a Bundesligába, de nem ment, erről később.
– A kicsi ügyes, de picit lusta, a ducibbnak elképesztő akarata van, sokra fogja vinni – értékeli a fújtató fiatalokat a Vasas-legenda négyszemközt. Látszik rajta, hogy odáig van a munkájáért. Pedig nem sok edzőt elégítene ki, hogy 9–15 éves, egyelőre ingatag mozgású csemetéknek tartson foglalkozást, őt viszont ez élteti. NB I-es meccsekre nem jár, a tévében is ritkán nézi őket. A véleménye azonban még mindig markáns, ha a magyar foci kerül szóba.
– Szépek az új stadionok, de előbb futballt kellett volna csinálni. Ahogy például a 90-es évek elején a bolgárok, tizedannyiból, mint mi most. Világbajnoki 4. hely lett az eredménye. Miközben az akadémiákba milliárdokat ölünk, egyetlen nemzetközi mércével is kiemelkedő játékos sem jön ki onnan. A taós pénzek szépen csengenek, de azért a futballban dolgozók pontosan tudják, hogy előfordul: ha valaki sportcélra kap társasági adót, akkor egyesek visszaosztanak 25-30 százalékot oda, ahonnan jön. A pénz egy része így el is folyik.
Váczi nem nevez meg klubokat, de tapasztalatnak nincs híján: a megyei ligákban felnőttek mellett dolgozott edzőként, míg most a péceli és az ózdi korosztályos csapatok egyéni képzését vezeti. Teljesen átszervezné a kicsik bajnoki rendszerét: területi helyett országos szinten játszatná a csapatokat, így nem fordulhatna elő, hogy a Honvéd „idejön és rúg harmincat. Kinek jó ez?” Követendő példaként hozza fel Békés megyét, ahol román és szerb csapatok is indulnak. A magyar gyerekek itt már tizenévesen szembesülnek az agresszív stílussal, sokat tanulhatnak. A külföldi beáramlást csak ezen a szinten támogatja, a felnőtteknél ellenzi, de itt is a múltbeli rossz élményekből táplálkozik. – Anno Ebedli vagy Törőcsik volt az etalon, akiért kijött a néző, de a mai NB I-ben a játékosok jó része már külföldi. A Fradiban is egyik Ciric, a másik Cukic, mint a búcsúban… És ha már itt tartunk: nyílt titok, ahol sok a szerb, ott a játékosok visszaosztanak a fizetésükből az edzőnek. Az egyik fővárosi klubban annak idején kilenc szerb légiós volt, ebből egy-kettő volt kezdő, a többi a padon csücsült. Megérte nekik, kaptak ötezer eurót, abból kétezret leadtak az edzőnek, aki odahozta őket, mindenki jól járt.
Edzés végeztével, immár cigivel a szájában, felülünk a kétsoros péceli lelátóra, az egyik szék mellett három deréknyi fatönk áll ki a földből. Akármerre kanyarodunk a múltban, a magyar futballt fojtogató korrupt módszerekbe botlunk. Szinte magától értetődő, hogy az ő csapatainál is jöttek apukák, akik pénzt tömtek volna a zsebébe, ha kezdő lesz a gyerekük. A szenvedélyt viszont szerinte nem ez öli ki a magyar játékosokból. – Mi vagyunk talán az egyetlen ország, ahol kétszer alapoznak hosszan az évben, nyáron és télen. Máshol nem pihennek hónapokat, Angliában karácsonykor is van forduló. Mi meg csak futtatjuk a játékosokat, amíg a végén már a labda látványától is elhányják magukat. Sokakat ez éget ki teljesen.
