Vadonatúj szerb pólóválogatott küzd a Világkupáért!

Shares

póló_szerbek Belgrádban, 440Az Európa-bajnoki címét Budapesten megvédő szerb válogatott tagjai közül csak Mandics és Rangyelovics vesz részt az augusztus 19-24-i Világkupa-tornán, amelyen Magyarország is szerepel. 

A várhatóan így is erős szerbek megkezdték a felkészülést, a két Európa-bajnok augusztus 4-én csatlakozik.

A frissen behívott játékosok: Zsivojinovics, Risticevics, Ubovics, Eskert, Dedovics, Rasovics, Vico, Obradovics, Vasics, Vuksanovics, Markovics.

A szerb Világkupa-csapat részben az almati tornán szintén részt vevő Egyesült-államokbeli vízilabdázókkal együtt készül.

A „budapesti győzőket” egyébként kedden fogadták ünnepélyes külsőségek között Belgrádban. A városháza előtti téren több ezer szurkoló skandálta a Budapesten is megismert jelszavakat. A győzteseket egyenként szólították a városháza teraszára. Elsőként Dejan Szavics szövetségi lépett a közönség elé, akit óriási üdvrivalgással fogadtak a szurkolók. Utolsóként Zsivko Gocics csapatkapitány érkezett – a kupával.

A rendezvényen természetesen ott volt Vanja Udovicsics ifjúsági és sportminiszter, aki a budapesti döntőt a Hajós Alfréd uszoda díszpáholyában szurkolta végig.

(vlv.hu)