Vajda Attila: elő végre a lapáttal!

Shares
Vajda Attila. Fotó: Frank Yvette/Délmagyar.hu

Vajda Attila. Fotó: Frank Yvette/Délmagyar.hu

Vasárnap kora reggel négyhetes meleg vízi edzőtáborba utazik az EDF DÉMÁSZ-Szeged olimpiai bajnok kenusa, Vajda Attila többedmagával.

Le a fürdőnadrággal, elő a futócipőkkel. Az EDF DÉMÁSZ-Szeged olimpiai bajnok kenusa, Vajda Attila ennek szellemében edz már napok óta. Nagy dolog ez azok után, hogy november végén még vérrögöt diagnosztizáltak a vádlijában, majd a kórházban töltött jó néhány napot, nem is nagyon mozoghatott. Ám a gyógyulás útján ezzel az újabb fázissal megint nagyot lépett előre a kiváló sportoló.

– Kevesebb lesz már az úszóedzés, sőt lassan végleg letesszük a fürdőnadrágot, amelyet végre a futócipő, hamarosan pedig a lapát válthat fel. A kocogás nem volt túl intenzív, hiszen nagyjából húsz percet teljesítettem egyszerre, ezalatt körülbelül négy kilométert futottam le. Megtartottuk a lépcsőfokokat, ezek után is megtartjuk, és mind szellemileg, mind fizikailag készen leszünk rá, hogy az augusztusi milánói világbajnokságon a kvótáért harcoljunk – nyilatkozta a szegedi Corsó Caféban megtartott sajtótájékoztatón Vajda.

Hirdetés

A kenus akár idegenvezető is lehetne az elkövetkező hetekben, hiszen többedmagával, főleg szegediekkel jól ismert helyszínre, Portugáliába, Montebelóba utazik.

– Vasárnap kora reggel indulunk, és ha akarnának, tőlem kérhetnének segítséget a többiek, hiszen nem először megyek ide, de a környezet nem igazán igényel idegenvezetőt. A legközelebbi falu és bolt tíz kilométerre található, viszont szakmai szempontok alapján a lehető legjobb európai meleg vízi edzőtáborhelyszín. Ismerem, szeretem, otthonosan mozgok benne. Az első két hétben Sík Márton szakmai vezető lesz velem, majd őt váltja Boldizsár Gáspár, az utolsó egy hétben pedig Kovács Lászlóval és Kárász Annával maradunk kint – sorolta Vajda.

Délmagyar.hu

Hirdetés