Vajda Attila élvezi a védettséget

Shares

Vajda AttilaAz első válogató és a bakui Európa Játékokat követően védettséget kapott az olimpiai- és világbajnok kenus, Vajda Attila, akinek ennek megfelelően már nem kell megküzdeni a C-1 1000 méter világbajnoki indulásáért.

A szegedi versenyző azonban ott lesz a második szolnoki válogatón, amelyen 5000 méteren szerepel.

„Nagyon örülök, hogy védettséget kaptam, azt hiszem, az elmúlt tizenkét év alatt ez a második alkalom, hogy nem kell két válogatót nyernem a vb-indulás jogáért” – mondta Vajda Attila, aki ezzel a döntéssel lehetőséget kapott arra, hogy egy hosszabb alapozást végezzen az augusztus közepi milánói világbajnokság előtt.

„A szolnoki második válogatón ötezer méteren állok rajthoz. Egyrészt szeretném megszerezni ennek a számnak is az indulási jogát, másrészt teljesen beleillik a mostani felkészülésembe, hiszen most hosszabbakat evezünk és így nem kell formát alakítani” – folytatta a versenyző, akinek jó társai akadtak a felkészülésben: Bodonyi Andrással és Szabó Gáborral végzi az edzéseket.

„Teljesen elégedett vagyok a srácokkal. Andris példának okáért kétezer méteren rendesen szorongat engem. A múltkor én 8:36-ot lapátoltam, ő 8:37-et, vagyis ott van a sarkamba, ami jó hatással van rám. A válogatót követően egyébként egy hétre edzőtáborba vonulunk, mert meg kell törni egy kicsit a monotóniát, fejben jót tesz majd nekem a változatosság.”

És hogy miként gondol Vajda Attila a világbajnokságra?

„Természetesen szeretnék ott lenni az élen, de most az olimpiai kvóta megszerzése lesz a legfontosabb. Ebben az évben arra helyeztük a fő hangsúlyt, hogy az első ötszáz méteremet gyorsítsuk, megerősítsük, és az első válogató, valamint a bakui verseny jó visszaigazolás volt arra, hogy megfelelő úton vagyunk. Bakuban például az első ötszázam volt kiemelkedő, hétszáz méterig fej-fej mellett tudtam menni Brendellel és Fuksával, és biztos vagyok benne, hogy ez a világbajnokságon még jobb lesz, tudunk tovább fejlődni.”