Varga János, a birkózás Ramszesze
Amikor 2017. júliusának egyik forró délutánján beszélgetünk Varga János (fotók: JochaPress.hu) olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózóval életéről, pályafutásáról, nem volt lényegesebb nyitó kérdés, mint ez: operációja után hogy érzi magát?
– Lekopogom, rendben minden. Húsz évvel ezelőtt a jobb oldali csípőmbe építettek be protézist, de mivel kissé természetellenesen jártam, kopott a másik oldal is.
– Ez nagy öröm, miként az is, hogy az a klub, a Bp. Honvéd, amelyikben aktív sportolóként mindvégig birkózott, később edzősködött is, felébredt Csipkerózsika-álmából, és most ismét nagy csapatot épít.
– Régóta jóban vagyok Simicskó István honvédelmi miniszterrel, így értesültem arról, hogy azt tervezi, a piros-fehér szakosztályba új életet lehel. Megtette. Elégedetté tett, hogy az utolsó olimpiai bajnok, Majoros István (2004, Athén) irányítja a szakmai munkát.
Balról Kocsis Ferenc és Majoros István
– Felelevenítené, milyen körülmények között jegyezte el magát a birkózással?
– Már 1953 körül megkeresett Skultéty Sándor abonyi testnevelő tanár úr, és a birkózók közé hívott. Eleinte még nemet mondtam, tudniillik nehéz fizikai munkát végeztem. A helyi téglagyárban formázott téglát szállítottam egyik helyről a másikra, és ez a foglalatosság eléggé megviselt.
Varga János első mesterével, Skultéty Sándorral
– Később aztán miért mondott igent?
– Mert beláttam, hogy van fantázia a sportolásban.
– Amikor 1955-ben az Abonyi Tsz csapatában elkezdte a rendszeres sportolást, gondolta volna, hogy 1958-ban már négyszeres ifjúsági bajnok lesz?
– Gyorsan haladtam előre, és igen, hittem az elvégzett munkában, szinte megszállottként edzettem. Hamar szereztem egy ezüstérmet a felnőtt bajnokságban is. Mivel Völgyi László és Kunszt Lajos nem engedhette, hogy vidéki fiú vigye haza az első helyet, valamelyik befeküdt a másiknak, noha én Völgyit megvertem.
– Varga tehetségére felfigyeltek, ezért hamar a fővárosban találta magát.
– Ehhez szükséges volt az 1959 őszi katonai behívóm. A fővárosi Hűvösvölgyi úti laktanyába vezényeltek. Eleinte nem nagyon engedtek ki a Honvéd-terembe edzeni, pedig Skultéty Sanyi bácsi és Kárpáti Károly (Berlin, 1936 olimpiai bajnoka – a szerk.) edző mindent elkövetett ezért. Végül maga Uszta Gyula altábornagy, a Bp. Honvéd elnöke parancsolta meg, hogy 24 órán belül jelentsék neki, Varga honvéd miért nem edz. No, akkor aztán a századparancsnokom rögvest kiállította az állandó kimenőmet.
Kárpáti Károly kezel Csatári József olimpiai bronzérmes birkózóval
– Az sem csodálható, hogy 1958-tól már a felnőtt válogatott keret tagjai közé tartozott.
– Igen, erről Matura Mihály döntött. Az edzéseken többször kérdezte, nem vagyok-e fáradt, és amikor nemmel válaszoltam, Kerekes Sándor elég gyakran kiporolta velem a szőnyeget. De ilyenkor mindig Skultéty szavai jutottak eszembe, arra intett, ne legyek dühös, mert eljön az idő, amikor én győzök le mindenkit. Így is történt, attól kezdve ők repkedtek a levegőben.
– Mindkét fogásnemben élenjárónak számított idehaza.
– Nem tagadom, jó alapokat kaptam a szakvezetőimtől, így az 1961-es jokohamai vb-n szabadfogásban második lettem, és hogy e fogásnem nem állt tőlem távol, azt jelezte az 1963-as toledói harmadik helyezésem is.
– Az 1963-as helsingborgi kötöttfogású vb viszont egyfajta heroikus tetteként marad meg.
– Ott törött bordával nyertem aranyérmet, ami sokaknak feltűnt. Főleg nekem, amikor a mokány, erős szovjet Karavajev elleni mérkőzésemen megroppantotta a bordámat, és a reccsenésből tudtam, hogy eltört. Kimentem a szőnyeg szélére Szilvásy Miklós edzőhöz, aki tudatta velem, két lehetőségem van. Vagy visszamegyek, és befejezem a meccset, vagy megkeresem a panaszirodát. Előbbit választottam: három pont hátrányból csináltam három előnyt, és ezután kaphattam nyakamba az aranyérmemet.
– Mondja, minek tudható be, hogy mindkét fogásnemben remekelt?
– Főleg az erőnlétemnek.
– A jó állóképesség viszont nem segített az 1964-es tokiói olimpián, pedig oda már sokak szerint éremesélyesként utazott ki.
– A nagy versenyt megelőző hónapokban sajnos rengeteget bajlódtam a vállammal, ezért három forduló után kiestem. A sérülésekre ráment az 1965-ös és 1966-os évem is, de az 1967-es bukaresti vb-n sikerült egy kötöttfogású ezüstérmet szerezni. A döntőt azzal az Ion Baciuval vívtam, aki román színekben versengett, de magyar volt származására nézve. Éreztem, ott én nem nyerhetek, mert minden fogásomat bontotta, ezért nem intették. Menekült, és azt is elnézték neki. Döntetlen lett a meccs vége – ez az ő első helyét jelentette.
(Szabó Sándor – folytatjuk)
