Vári Attila: olimpiai érmes csapatokra vágyom!

Shares

Ha egy sportág képviselői jól szerepelnek, akkor azt tartják, hogy az elnök is jó. Márpedig a magyar férfi és női vízilabdázók sikerrel szerepeltek a januári, Budapesten megrendezett Európa-bajnokságon, így a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila jó elnöknek minősül. Ebben az alaphangulatban kért összegző és előre is tekintő elemzést a jochapress a Magyar Vízilabda Szövetség elnökétől.

Vári Attila. Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

 

– Az első és legfontosabb, hogy köszönet jár mindenkinek, aki ezért az Eb-ért bármilyen feladatot ellátva dolgozott. A háttérben ugyanis nagyon kemény munka folyt, a hajrá tíz hónappal előbb kezdődött. A sikeres verseny január 12-26 között zajlott, az utómunkálatok még mindig nincsenek teljesen lezárva. Kettős sikernek örvendhettünk, hiszen a vízben is jól szerepeltek legjobbjaink, a rendezés is nemzetközi elismerést aratott.

– Két érem, egy olimpiai kvalifikáció a mérleg. Elégedett?

Hirdetés

– Mindkét csapatunkat gratuláció illeti! A fiúk teljes sikerrel végeztek: az első helyük egyben olimpiai kvalifikációt is ért. A lányok ugyan erről most lemaradtak, viszont a mezőny két, legjobb csapatának bronzcsatájában tudtak nyerni. Sportszakmai és rendezésbeli sikereinknek egyaránt nagyon örülök.

– A kezdés előtt elfogadta volna a végül elért eredményeket?

– A célunk az, hogy mindkét csapatunk kijusson az olimpiára. A fiúknak ez már sikerült, a lányokra még kemény küzdelem vár. Azt okvetlenül le kell szögeznem, hogy a sportágban az erők további kiegyenlítődésének lehettünk tanúi, ami csak még értékesebbé teszi a két, megszerzett érmet.

Hirdetés

– A figyelem most – érthetően – a nőkre irányul, akikre márciusban vár az utolsó lehetőség, a trieszti olimpiai kvalifikációs torna.

– Igen és tudjuk, hogy ez egy rendkívül erős négyes vetélkedés lesz, ahonnan a holland, az olasz, a görög és a magyar válogatott közül kettő juthat el a japán fővárosba. A látottak és ismereteink alapján mondhatom, hogy a mieink komoly eséllyel ugranak majd a vízbe, amely torna minden részvevő számára különösen nehéz lesz, hiszen a riválisok mindegyike rendkívül feszes versenynaptár követelményeinek kell eleget tegyen.

– Remélve a legjobbakat, váltsunk témát. A férfiaknál előbbre tekinthetünk, velük kapcsolatosan már az olimpiai esélyekről is lehet beszélni.

– Az olimpia az megint egy más műfaj, ezért sem kvánok mélyebb esélylatolgatásba belemenni. Mint a szövetség elnöke, természetesen szeretnék érmes magyar csapatoknak gratulálni a vízilabda torna végén.

– A sportág legutóbbi napjainak hazai szenzációját az OSC okozta a Ferencváros legyőzésével…

– Szerintem már az is komoly érdem, hogy néhány nappal az Eb után a két élcsapat egyáltalán tudott egymással játszani. Mint korábbi játékos pontosan tudom, milyen nehéz egy világversenyt követően, érdemi pihenő nélkül újabb, fontos meccset lejátszani. A találkozó nyertese az OSC lett, amely több, szoros meccset követően le tudta győzni az eddig mindent nyerő Ferencvárost. Ráadásul ezzel a sikerrel biztosították helyüket a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese között.

(jochapress / Jocha Károly)