Végső búcsú Bárczay Lászlótól

Shares
sakk_Bárczay László, hu.wikipedia.org

Bárczay lászló. Fotó: hu.wikipedia.org

Nagybetűs sorozat folytatódik a gyászhírrel. Az életének 81. évében eltávozott nemzetközi sakknagymestertől, Bárczay Lászlótól április 18-án, hétfőn Miskolcon, a Deszka temetőben 11órakor vesznek búcsút családtagjai, rokonai, sakktársai és tisztelői.  

A Magyar Sakkszövetség honlapján Tompa János nemzetközi mester felsorolja a magyar sakksport utóbbi években elszenvedett, valóban nagy veszteségeit: Bilek István, Dely Péter, Lengyel Levente és Sax Gyula után Bárczay László is befejezte földi életét.

Bárczay nagymester édesapjától örökölte a sakk szeretetét, aki ugyancsak szenvedélyes és eredményes játékos volt. Az 1936-ban született fiára 1953-ban figyeltek fel, majd 1958-ban sakkmesteri címet szerzett. 1963-ban valósággal berobbant a hazai élvonalba. Az akkor még nagyon nagy rangot jelentő országos bajnokság döntőjében pontelőnnyel már biztos győztesnek tűnt, amikor az utolsó három fordulóban meg kellett elégednie egy ponttal, s így a holtversenyes 2-3. helyen végzett.

A Kinizsi utcai színházteremben rendre 3-4-500 néző előtt zajló bajnoki döntő során még a magamfajta amatőrök számára is élvezetes, kombinációs partikat játszott. Pályafutása csúcsát az 1966-os, havannai sakkolimpia jelentette, ahol 12 partiból 11 pontot gyűjtött, ezzel a 4. táblán ő lett a mezőny legjobbja.

Élvezetes játéka mellett legalább annyit nyomott a latba, hogy Bárczay nagymester a szó legnemesebb értelmében vett, igazi úriember volt. Sokoldalúan képzett, lírai lelkületű valaki volt, akivel kivételes élményt jelentett egy találkozás, egy rövidebb-hosszabb beszélgetés.

E sorok írója személyesen is ismerhette Bárczay Lászlót, így őszintén sajnálhatja váratlan távozását. A költői vénával is rendelkezett nagymestertől legszerencsésebb talán saját soraival elbúcsúzni:

„De a mi sorsunk nem sok, közel a semmihez,

Mégis titkok sodra a lényeghez vezet:

Az értelmet kutatni valódi élvezet,

Van valami itten, amit nem is sejtünk,

Valami titkos erő, rejtélyes hatalom,

És ha ez így igaz, fel harsonáddal dalom.”

Emlékét megőrizzük! Nyugodjék békében!