Végső búcsú Dömötör Zoltántól

Shares

Mély részvéttel, dr. Kiss-Rigó László, Szeged-csanádi megyéspüspök vezetésével, római katolikus szertartás szerint búcsúztatták a Farkasréti temetőben kedden délután az 1964-es, tokiói olimpia egyik magyar hősét, a november 20-án meghalt Dömötör Zoltánt.

Székely Bulcsú, Dömötör Zoltán, Vári Attila, Märcz Tamás. Fotó: JochaPress

Az olimpiai arany- és kétszeres bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó, az úszóként is Európa-bajnok Dömötör edzőként és szakvezetőként is egyaránt sikeres volt. Az ő szakmai vezetése idején – 1981-2001 között irányította a KSI vízilabda-szakosztályát – nem kevesebb, mint nyolc olimpiai- és egy világbajnoki aranyérmes is nevelkedett.

Dr. Kiss-Rigó László. Fotó: JochaPress

Nyugdíjba vonulását követően  az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökeként 2004 és 2011 között is maradandót alkotott. Búcsúztatásán a család és a barátok mellett részt vettek egykori sporttársai, olimpikontársai, a Nemzet Sportolói, köztük Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke és Varga János is. Ott volt Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubja jelenlegi elnöke is.

Vári Attila. Fotó: JochaPress

A méltatásokat unokája, Janicsek Diána kezdte, majd  az olimpiai család, a Magyar Vízilabda Szövetség és a MOB elnökségének részéről Vári Attila szövetségi elnök, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, az 1964-es bajnokcsapat képviseletében Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, egykori játékostárs, a Nemzet Sportolója, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke, a KSI és az UTE nevében pedig Zsoldos Péter, a KSI elnöke búcsúzott Dömötör Zoltántól.

Kárpáti György. Fotó: JochaPress

Vári Attila valamennyi minőségében is fogadalmat tett Dömötör Zoltán örökségének továbbvitelére. Kárpáti György  emlékeztetett az idei harmadik vízilabdás olimpiai bajnok elvesztésére. Ambrus Miklós és Szívós István felemlítését követően egykori játékostársát, Dömötört a sportág egyik Héroszának nevezte. Zsoldos Péter a Tungsram-uszodában és az Újpesten eltöltött idők felidézése után, Zoli Bácsi egyértelmű klubhűségét hangsúlyozta.

A család a sírnál. Fotó: Jochapress

Az emlékezések sora után a megjelentek végső nyughelyére kísérték Dömötör Zoltán hamvait. Hite szerint megtért Isten országába, ahol örök nyugalom és béke a megérdemelt jutalma.

 

(jochapress)