Végső búcsú Gurics Györgytől hétfőn, Dunaújvárosban

A magyar olimpiai család ismét elvesztett egy kitűnő sportembert, az olimpiai bronzérmes, világbajnok Gurics György személyében. Az edzőként, kapitányként is sikeres sportembert szeptember 30-án, hétfőn 13 órakor búcsúztatják a Dunaújvárosi Köztemetőben. A jochapress.hu Gurics Györgynek a vele folytatott utolsó interjúval igyekszik emléket állítani.

Gurics György szemüvegben_JP

Idős emberekkel beszélgetni mindig extra élményt jelent. Olyan, mint egy élő történelemóra. Márpedig Gurics György is elmúlt már nyolcvan, így – tetszik, nem tetszik – ő is ebbe a korosztályba tartozik. S mint sokat megért, sok sikernél bábáskodott sportembernek, neki is bőven van mondanivalója.

Szóval ültünk hárman a negyedik emeleti, világos, Üllői úti lakásban: a házigazda, felesége, Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok női kézilabda válogatott egykori kapusa és jómagam. Az olimpiai bronzérme mellett világbajnoki címet is begyűjtött Gurics György ugyan nem túl bőbeszédű, de amikor egy kicsit alább hagyott a lendülete, akkor mindig a legjobbkor jött Erzsike és „rásegített” egy kicsit. Ilyenkor azután mindig új lendületre kapott a versenyzőként és edzőként is maradandót alkotott, egykori birkózó kiválóság.

Gurics György_Pásztor Erzsébet_JP  – Én egy dunapentelei parasztgyerek vagyok, aki amíg otthon voltam, hétszámra kaszáltam – vágott a közepébe -, s persze én is szerettem a labdát kergetni. – Az elemi után Adonyba jártam polgáriba, majd géplakatos inasnak szegődtem a Ganz gyárba. Kemény volt a meló, tízkilós kalapáccsal egyengettük a vasat. A VIII. kerület egyik legkeményebb részén, a Törökőrben laktam, onnan egy ugrásnyira volt az Előre Sportcsarnok. Le is mentem az ökölvívókhoz, s egy évig oda jártam edzésre.

– Ott azután volt lehetősége kihasználni a fizikai erejét…

– Talán tovább is maradok, de édesanyám – aki hetente hozta fel nekem az ellátmányt – megmondta, nem lesz kaja, ha nem hagyom abba a bunyót! Így azután ennek a kanyarnak vége is lett, de az erőm nem sokáig maradt parlagon. Egyszer ugyanis a Ganz gyár kapujánál megláttam egy plakátot, amelyen az volt olvasható: „Aki erősnek érzi magát, az jőjjön birkózni!” Ezzel el is dőlt a sorsom.

– Három év múlva pedig megnyerte élete első bajnokságát.

     – 1946-tól 1949-ig a Ganzban készültem, de már közben felfigyelt rám Matura Miska bácsi, aki akkoriban Csepelen edzősködött. Ott sokkal keményebb edzőpartnerek voltak, így engem is gyakran meghívott oda egy kis túlórázásra. Amikor azután megnyertem az első versenyemet, a Honvéd hamar leigazolt, s egészen 1964-ig ott is birkóztam.

Gurics György_orsó     – Minden szempontból jól alakult a sora.

– Tényleg nem panaszkodhatom, hiszen jól ment a birkózás. Ráadásul alig húszévesen a Bajcsy Zsilinszky úton megvehettem egy száz köbcentis Csepel motorkerékpárt, ami akkor nagyobb szám volt, mint ma egy helikopter. Már 1949-ben megszereztem az első felnőtt magyar bajnoki címemet, mégpedig szabadfogásban, de később, érdekes módon a kötöttfogás sokkal jobban ment. Ott 1951-ben lettem először hazai első, majd ugyanebben az évben a berlini Főiskolai Vb-n másodikként végeztem. Azután jött 1952, Helsinki, ahonnan egy bronzéremmel térhettem haza. Ám azt el kell mondanom, hogy akkora furunkulusom volt, amellyel először nem akartak felengedni a szőnyegre.

– És ez még csak a kezdet volt.

– Később világbajnoki második is lettem, de az 1956-os olimpia nem sikerült, s hasonlóan jártam 1960-ban, Rómában is. Ezt követően tulajdonképpen első fokon már vissza is vonultam, s hivatalosan is elkezdtem edzősködni. Az 1961-es, yokohamai világbajnokságra már elsődlegesen edzőként utaztam ki, s csak ott beszéltek rá, hogy induljak el a Vb-n. Ez kellett ahhoz, hogy világbajnok legyek.

Gurics György kétváll előtt_JP

– Ekkor már javában vezetőedzője volt a válogatottnak. Nem jelentett ez extra gondokat?

– Szó se róla, nem volt könnyű dolgom, pedig megmondtam a versenyzőknek, hogy nekem minden bokor mesél. A folyosón az első szoba volt az enyém, ahonnan mindenkit láttam, mikor és honnan érkezett. Aki a tó felől kanyarodott, arról pontosan tudtam, hogy az a kis kocsmából jött…

– Nyilván Önnek is voltak példaképei?

– Versenyző koromban rendkívüli egyéniségekkel voltam körülvéve. Baranya István, Bencze Lajos, Gál József, Szilvásy Miklós, Polyák Imre, Kovács Gyula, Tarr Gyula, Bóbis Gyula – és még hosszan sorolhatnám a neveket. Talán Bóbist külön is kiemelném, hiszen ő egy nagy darab, mégis rendkívül hajlékony ember volt. De nagyon jóban voltam az atléta Varjú Vilivel is.

– És az ellenfelekre hogyan emlékezik?

– Volt velük éppen elég dolgom! Nekem egyébként a legtöbb gondot a mindenkori grúz versenyzők okozták, akik egymást tolták maguk előtt. Cibakulidze, Cirkladze, Abasidze – hogy csak a legmarkánsabbakat említsem. Volt még számos, más nemzetiségbeli, visszatérő kuncsaftom is. A roppant erős mezőnyökben komoly sikernek számított, hogy több mint egy évtizeden keresztül mindig ott voltam a világon az első öt között. Még 1963-ban is futotta egy világbajnoki bronzéremre, pedig akkor már harmincnégy éves voltam.

– Az utódok közül ki tette a legnagyobb hatást Gurics Györgyre?

Hegedűs Csaba két újjal_JP

– A Szombathelyről érkezett, villámkarriert befutott Hegedűs Csaba, aki valóban extra dolgokra volt képes sorozatban. A másik véglet Polyák Imre volt, aki mindenkit felőrlő szívósságával a negyedik olimpiáig üldözte az olimpiai győzelmet.

– Hogyan telnek a nyugdíjas évei?

– Feleségemmel, Erzsikével nagy békességben. Bár nehezemre esik a járás, de azért naponta többször lemegyünk egy-két háztömbkörüli sétára. S természetesen Attila fiam révén az unokát is minél többször látni akarjuk. Sajnos, az első házasságomból született két, közösen nevelt fiam közül az egyik már nem él, s ez a tragédia nagy szomorúságot okoz nekünk.

– A régi harcostársakkal tart fenn valamilyen kapcsolatokat? És egyáltalán: mit jelent ma a sportág a már régen nyugdíjas Gurics Györgynek?

– Polyák Imrével nagyon jóban vagyunk, de Csatári Jóska, Kiss Feri, Kruj Iván és Hajdu Imre is ebbe a kategóriába tartozik. A birkózással élő kapcsolatban vagyok. Az pedig különösen jólesett, hogy a nyolcvanadik születésnapomon a Magyar Olimpiai Bizottság, az Önkormányzati Minisztérium és a Magyar Birkózó Szövetség is felköszöntött. Ráadásként ez alkalommal kaptam meg a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) érdemrendjét is.

 

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.

Comments are closed.