Veres Győzőre emlékeztek a Bazilikában

Shares

Veres Győző160201_5_emléktáblája, 440

Mintha tegnap történt volna, hogy Veres Győző, a magyar súlyemelés kiemelkedő versenyző, majd edző egyénisége meghalt. Ma, február elsején pedig már halálának 5. évfordulója alkalmából emlékeztek rá rokonai, barátai és tisztelői a Szent István-bazilikában.

A Szent Jobb kápolnában nem maradt üres hely a padsorokban. Legalább hatvan-hetvenen vették a fáradságot és legtöbben vidékről érkezve vettek részt azon a szentmisén, amelyet Veres Győző lelki üdvéért mutattattak be.

Veres Győző160201 _1_csoportkép, 440A tisztelgők egy csoportja (Fotók: jochapress.hu)

Némi visszatetszést váltott ki a megjelentekben, hogy Veres kortársa és klubtársa, az 1972-ben összetettben olimpiai bajnoki címet szerzett Földi Imre nem ült fel a tatabányaiak volt kiváló versenyzője, majd edzője, Stark András által szervezett autóbuszra. Ott volt viszont az a Nemessányi Árpád, akit Veres Győző a vele folytatott utolsó interjúban – amelyet a Bronzérmes Győztesek” című könyvem számára adott – egyetlenként jelölt meg a nagy sokaság közül, aki annak idején egyértelműen és fenntartás nélkül kiállt érte és mellette.

Veres Győző160201_3_Veres Csaba, 440Veres Csaba nem leplezte meghatottságát

A magyar súlyemelő sportág ismert alakja, Szűcs József kitűnően szervezte meg a programot. A szentmisét követően ugyanis a részvevők lemehettek az altemplomba, ahol Veres Győző hamvai előtt tisztelegve rövid, a világnagyságot méltató beszédek hangzottak el. Veres két fia – Győző és Csaba – közül csak a Norvégiában élő kisebbik fiú, a már 52 éves egyetemi tanár, Csaba tudott megjelenni. Felesége, Terike valószínűsíthetően újabb szemműtét előtt áll a napokban, így Győző fiával Melbourne-ben kellett maradnia.

Veres Győző160201_7_Hanzlik János, 440

A régi versenyzőtársak és barátok nevében a tatai Hanzlik János idézte meg a Nagy Bajnok kivételes egyéniségét.. Hanzlik az emlékek felelevenítésére helyezte a hangsúlyt, nyomatékosítva a tényt: milyen jó, hogy van kire és mire emlékeznünk. Veres Győző valóban megérdemelte és az emberi emlékezőtehetség határáig meg is fogja érdemelni azt a megkülönböztetett státuszt, ami csak a legnagyobbaknak jár.

Veres Győző a tárcsák mögött, 440

Vele kapcsolatosan ugyanis bőven van mire emlékezni, van mire visszagondolni. Veres – akit még e sorok elkövetője is látott 1962-ben versenyezni a Kisstadionban, amikor összetett világbajnoki címet harcolt ki! – ugyanis nem csak a vastárcsák közvetlen vonzásában volt képes extra dolgokra, hanem emberileg is kiemelkedő kvalitásokkal rendelkezett. Céltudatosság, következetesség, akaraterő, szorgalom, kitartás, küzdeni tudás, haza- és családszeretet, jóindulat és segítőkészség egyaránt megvolt nála.

A felsorolt tulajdonságok birtokában szinte magától értetődő, hogy képtelen volt az elvtelen kompromisszumokra. Amíg Magyarországon élt és a súlyemeléssel napi kapcsolatban volt, élete a nyílt színen és a kulisszák mögött folyamatosan folytatott viták, véleménykülönbségek jegyében telt.

Veres Győző160201_6_Benedek_Puskás, 440 Ott volt Benedek János olimpiai bronzérmes súlyemelőnk is

Bizonyosan jót tenne a közhangulatnak, ha a mai Magyarországon, az élet minden területén meglennének azok az emberek, akik szókimondásukkal, küzdőképességükkel segítenék az országot abban, hogy morálisan egy kedvezőbb hullámhosszra mehessünk át. Akikben megvan ehhez a szándék és a konkrét hozzáállás is, azok elé bátran állíthatjuk Veres Győző karakterét, kiszámíthatóságát, a tisztesség melletti mindenkori, feltétel nélküli elkötelezettségét.

Ezen gondolatokat felsorakoztatva kívánjuk neki, hogy ott, a Bazilika altemplomában hamvai tartós nyugalomra leljenek. Lelke pedig kerüljön oda, amit kiérdemelt földi pályafutása évtizedei során.